lépdaganat után egy hónappal …

2007.05.17.

Egy 9,5 éves szibériai huskym 1 hónapja lépdaganattal műtötték. 3 liternél több folyadék volt a hasában, ami szinte feszítette, menni is alig bírt. Vérszegény volt, fehér volt az ínye. Vérátömlesztést kapott az egyik kutyámtól, aki velem volt, és infúzióztatták. A műtét alatt, amit Budapesten végeztek a lépét eltávolították. Itthon még infúzióztattuk, de határozottabban jobban lett, javult, vidámabb volt, besötétedett az ínye. Vasárnap estére megint rosszabbul lett hírtelen, kifehéredett az ínye, és a klinikán, ahova visszavittem, azt mondták, hogy újra folyadék van a hasában, szivárog, és a daganat a máján vagy a mája mellett lehet. Nem volt egyértelmű. Eszik lassan, fekszik, pihen, de érdeklődő, pisil, kakil…igaz, pisilni néha nem emelt lábbal pisil. Nem akarjuk elaltatni, most gyógyszert kap, amit egy másik klinikán írtak fel, de legszívesebben megműttetném megint, hátha el lehetne távolítani a daganatot belőle. Bár furcsa, hogy 1 hónap alatt kialakult megint, hiszen a műtét során tiszta volt a mája és a veséje is. Mit tud tanácsolni, mit tegyünk. Nem tudom elfogadni a halált, nem akarjuk elaltatni, nem akarjuk elfogadni, hogy csak ennyi volt…

Van egy olyan érzésem, hogy a már többször beszéltünk telefonon erről a kutyáról … Amit leír, az meglehetősen tipikus lefolyása egy rosszindulatú lép-, májdaganat típusnak (hemangioszarkóma). A lép eltávolítása általában nem szokta meggyógyítani önmagában ezeket az eseteket. A műtétet kemoterápiával érdemes és szokás kiegészíteni. Természetesen lehet akár más is ebben a kutyában – hiszen a mostani hasi terime nem biztosan a májon van az ultrahangos vizsgálat eredménye szerint. És az eltávolított lépből nem készült szövettani vizsgálat. A kutya állapotának a tisztázására én a következőket ajánlom. Vérvétel és vérvizsgálat a vérszegénység-, valamint a máj és vese működésének tisztázása érdekében. Hasüregi folyadékból mintavétel citológiai vizsgálatra, valamint a kutya SPECT vizsgálata a hasi terimék nagysága, mennyisége és elhelyezkedésének tisztázására. A leírt vizsgálatokat egy napon el lehet végezni, a leletek másnapra lesznek készen. Az eredményekből megítélhető a kutya stádiumba sorolásos onkológiai diagnózisa és általános állapota. Ez alapján megítélhető, hogy milyen kezelési módszerrel (újabb operáció, kemoterápia, sugárterápia, hypertermia – vagy ezek valamilyen kombinációja), milyen várható eredménnyel kezelhető a kutya. További információt találhat honlapunkon a publikációk rovatban.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993