bánat

2007.06.18.

Borzasztó tragédia ért: kis bernáthegyim 7 hetes korában elpusztult. Délután 3- kor még semmi baja sem volt (legalábbis nem látszott), vidáman játszott, kb 2 óra múlva már nem kelt fel. Hozzáértem és máris sírt.Borzalmas görcsei voltak. Azonnal orvoshoz vittük, aki hőgutát feltételezett. A láza 42 fok volt, a lábai görcsöltek. Kapott lázcsillapítót, görcsoldót, nyugtatót és kalciumot. Egész éjjel vele voltam. A kis hasából morgásszerű hangok jöttek. Hajnali 3- kor végre kakilt, ami kicsit híg volt, de nem hasmenésszerű. És hányt is, ami átlátszó, slejmszerű volt. A láza újra felment. A görcsök újra kezdődtek. a 3. szemhéja vörös lett. 1 órával később az ölemben halt meg. Sajnos az orvos sem tudta megmondani hogy mi történhetett. Segíteni ezen már sajnos nem lehet, de legalább tudni szeretném, hogy mi történt vele?! Én vagyok a hibás? Óvtuk, babusgattuk. Egész nap hűvös helyen volt, én a hőgutát nem feltételeztem. Inkább mérgezést, bár nálunk nincs méreg kirakva. Talán v.mi fűtől?

Együttérzek Önökkel a bánatukban – de ahogyan állatorvosa nem tudhatja pontosan a kiskutya elhullásának az okát, úgy én még kevésbé. A leírt tünetek és hirtelen elhullás lehet vírusos megbetegedés, lehet valóban akár hőguta, mérgezés és az sem kizárt, hogy fejlődési rendellenesség állat a háttérben. A kérdésekre csak boncolás-, szövettani- és toxikológiai vizsgálat adhat választ.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993