Viola

2007.06.22.

Lenne egy olyan kérdésem, hogy az egyik cavaleir szukámat befedeztetük (mesterségesen) és rá kövezkező napokban, úgy vérzett mintha a tűzelés elején lett volna. Befedezés után 8-10 napig vérzett így 2 napos szünetekkel egyik nap vérzett a másik nap nem. Ugyan ez a cavi szuka előző tűzelése során üresen maradt akkor is mesterségesen volt befedeztetve. Illetve lenne egy másik problémám is van 3 tk- es franci bullim akki 15-18 kg 2 szuka 1 kan 2 éve vettem őket 4-5 évesek és még nem fialtak pedig be voltak vizsgáltatva (kenet vizsgálat által kimutatott napon engedtem a kant illetve mesterségesen is fedeztem őket de eredménytelenül) pedig az állatorvos a kant is bevizsgálta minden alkalommal ugyanúgy mint a szukákat és ő sem érti mi lehet a hiba mert mind a 3 jó legalábbis a vizsgálaztok szerint.

Mind a cavalier szuka, mind a bulldog szukák és kan részletes szaporodásbiológiai kivizsgálása adhat csak választ a felmerülő kérdésekre. Sajnos terméketlenséget ill csökkent termékenyítő képességet olyan sokféle elváltozás, betegség, állapot eredményezhet – hogy ebből a leírásból a legjobb jós sem tudná kideríteni, hogy van-e bibi, és ha igen, akkor mi lehet a bibi. Valószínűleg a legjobban akkor jár, ha az Állatorvos-tudományi Egyetem Szülészeti Tanszékén (Dr Thuróczy Julianna, 478-4100) kéri a kutyák kivizsgálását.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993