roky

2007.07.02.

egy hete kezdősött , nem evett. hétfőn már nemtudott lábra állni csak feküdt, eldőlt. este állatorvoshoz vittük, 38láza volt, infúziót kapott, lázcsillapító injekciót, és kivolt száradva. a hét folyamán 4 infúziót kapott és augmentint írt fel neki és kliont. a gyógyszert nem tudjuk beadni neki mert nem nyitja ki egyátalán a száját, és egyátalán nem eszik semmit. hasnyálmirígy gyulladást diagnosztizáltak. a mai nap azt vettük észre a hátsó jobb lábát húzza nem tud ráállni. napok óta fekszik hiába hívjuk nem áll fel, csak néz a szomorú szemével. ön szerint mit tehetnénk egyátalán van e esély a gyógyulására? van még 5db 6 hetes kiskutya, ezek közül egy ma délután hányt ő sem evett és ő is csak fekszik, szédeleg.beoltva még nem voltak lát-e összefüggész a két eset között (esetleg szopornyica), vagy más kiskutyákra jellemző betegség lehet?

Ahogyan a betegség megállapítását és a kezelést is a kezelő állatorvos végezte – ugyanúgy ő tud az esélyekről is legbiztosabban nyilatkozni. Mivel a kölykök koruknál fogva még nem voltak oltva – bármelyik vírusos fertőző betegségnek, köztük a szopornyicának is megvan az esélye. Jelezzék állatorvosuknak a történteket, és beszéljék meg vele a továbbiakat.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993