ragdoll

2007.07.06.

Szeretném megtudni hogy 1 éves ragdoll lánycicát szabad-e már pároztatni (nem jelent-e veszélyt, különösen hogy úgy tudom a ez a fajta 3 éves koráig fejlődik), illetve hogy a fiú ragdollok mikor válnak ivaréretté? Van egy másfél éves kandúrunk, úgy néz ki hogy lehetne pároztatni, bár még nem jelölget. Van rá esély, hogy a lánycica kihozza belőle a ”férfit”? Válaszát előre is köszönöm!

Minden élőlényre általánosan elmondható, hogy csak akkor vehető tenyésztésbe, ha már teljesen kifejlett, azaz tenyészérett. Amennyiben a ragdoll fajta 3 éves koráig fejlődik, akkor 1 évesen semmi esetre sem ajánlott tenyésztésbe venni őt. A ragdoll kandúrok is 8-12 hónaposan ivarérettek, lesznek már, csakúgy mint a nőstények. Ez mindkét nemben azt jelenti, hogy biológiai értelemben képesek már utódok nemzésére – de ez az állapot nem egyenértékű a tenyészérettséggel, amikor már minden lehetséges káros hatás nélkül ideális korban történhet meg az utódok fogantatása, kihordása, világrajövetele és felnevelése. Az emberi analógia ugyanez – egy 13 éves kislány és kisfiú is már képes „összehozni” egy gyermeket, de az ideális időszak ennél jóval később 18-25 éves korban van. ( Az ivarérett, sőt tenyészérett kandúrok egy része sohasem jelölget, tüzelő nőstényt azonban ezek is fedezhetik. ) A macskák fedeztetésével mindenképpen várjon még egy jó ideig – és amennyiben komolyan gondolja a macskatenyésztést, akkor informálódjon, tanuljon intenzíven, mert egyébként csak esetleges és igen sok hibalehetőséget rejtő macskaszaporítás lesz belőle.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993