Több cicám van,akiket nagyon szeretek.Ezek közül az egyik szinte folyamatosan náthás,könnyezik a szeme.Őt sokat vittem orvoshoz.Legutóbb vettek tőle orrváladékot,s ennek megfelelően kapta a célzott antibiotikus kezelést.Őt minden este bezártam,mert nagyon féltettem.Ő nagyon szeretett az ember közelében lenni,minden hová követett.Az utóbbi időben kicsit el lett talán hanyagolva,kicsit kevesebbet foglalkoztam talán vele,de annyi minden összejött,munkahelyi problémák stb.Július 27-én este is kint feküdt az udvaron,9-10 óra körül szoktam becsalogatni,de ezen az estén eltünt valahová.Őt februárban hagytuk ivartalanítani,előtte több alkalommal elment 2-3 napra.Ivartalanítás után is elkőborolt 5 napra.Még mérgelődtem,hogy az ivartalanítás tán fölösleges volt,mert elcsavargott.Ő egyébként nagyon lassú mozgású volt.Most megint elment,hiába csalogattam késő estig nem jött.Arra gondoltam ismét elcsavargott.Azóta is hiába várom ,nem került már elő.Nagyon nagy lelkiismeret furdalásom van, mert az első2-3 napon nem is igazán kerestem,mert a család azt mondta,megint csak csavarog,majd jön.A környéket végig kérdeztem,nem látták-e,mivel igen sok a kutya a környéken,elütve sem láttuk.Egyszerúen nem tudom elképzelni hová lett? Megsértődött?Elkőborolt,s baj érte?Vagy a gyógyszeres kezelés válthatott ki nála valamit? A hosszú náthásságától,hangosan szuszogott,észre lehetett venni,ha jött,most az orra kevésbé folyt már.Nagyon nagy lelkiismeret furdalásom van,nehezen tudom elfogadni,hogy már nincsen. Hibáztatom magamat,mert ha előbb beviszem,még most is itt lenne közöttünk. Mi lehet az oka az eltünésének?Egyébként ivartalanítás után nagyon félt az idegen kandúr macskáktól.Ennek mi lehetett az oka?
A cica „eltűnésének” az oka legnagyobb valószínűséggel az idült betegsége (elpusztult), vagy kutyamarás, vagy autóbaleset lehetett. Ha ennél optimistább megoldásnál maradunk, akkor nem kizárt, hogy a macskákkal túlnépesedett területről az egészségesebb, erőteljesebb egyedek szorították ki, verték el a háztól a beteg cicát. Ezesetben az sem kizárt, hogy néhány kilométerrel odébb, más gazdinál él a cica. Nem volna helyes, ha a kasztrálást, vagy a gyógyszeret kezelést nevezné ki bűnösnek a cica eltűnése ügyében. Az ivartalanított, rendszeresen parazitamentesített és védőoltásban részesített macskák élik a leghosszabb, legegészségesebb életet – és az ivartalanítás a titka a macskasűrűség fékentartásának is. Ha ezt meg tudja oldani a szeretett cicák mindegyikénél, akkor a lehető legtöbbet tette meg értük.