Van egy 6 és fél éves kislány westie kutyusom. A kis élete során állandó baja volt, hogy szinte naponta kihányta az ételt, amit adtam neki. Már 4 hónapos korában gyomorröntgenre vittem, hogy megnézzék ki van e fejlődve mindene, ill. nincs e vmi baja. A válasz akkor az volt, hogy minden ok. Mostmá tudom, hogy az akkori diagnozís helytelen volt, illetve maga az eljárás nem lehetett pontos. Ugyanis nem festette be az orvos kontrasztanyaggal a röntgen elött a gyomrát és a gyomorba vezető szakasz. Elvégre ez mutatta volna meg, ha van baj. Mivel azt mondták, hogy nincs baj, belenyugodtam. Elhitettem magammal, hogy allergiás egy csomó ételre, így mindig mindenből speciális, allergiás kutyáknak való ételt vettem neki. Azonban a problémák nem múltak el. Elvittem gyomortükrözésre is. Szintén nem találtak semmit. A múlt héten eljutottunk egy nagyon szuper orvoshoz, aki megvizsgálta az én Drágámat. 5 röntgenfelvételt készített a pocijáról, természetesen ő már úgy, hogy előtte kontrasztan yaggal megfestette. A válasza egyértelmű volt. A kiskutyámnak kisbaba korában a szívéhez vezető ér leszorította a gyomrába vezető részét, így kb. 12 cm hosszan elzáródás alakult ki nála. Ott csak 3mm-es a hely arra, hogy az étel átférjen. Mivel a kutyám szárazat is evett, az nem fért át és megakadt. Az elzáródott rész előtt ún. begy alakult ki, ahol szegénykém tárolgatta a kaját addig amíg vagy le nem ment, vagy vissza nem jött. A doki elmondta, hogy ezzel sajnos már nem lehet mit csinálni. Az étkezési szokásán tudok csak változtatni. Minden ételt turmixgépen össze kell törnöm és úgy adnom oda a lehető legkisebb adagokban. Úgy néz ki, eddig ez beválik. Igaz ,nem akarom elkiabálni. A kérdésem annyi lenne, hogy Ön szerint mit lehetne még megtennem a kiskutyám érdekében? Esetleg tud e vmit ajánlani vagy hasonló esetet leírni. Tudni szeretném továbbá azt is, hogy így tud e egészséges és boldog életet élni, illetve meg fogja e élni azt a kort, amit általában egy westie megél. Nekem nagyon sokat jelent bármilyen segítség, hiszen nem szeretném elveszíteni őt. Számomra ő a legfontosabb.
Az a tény, hogy a perzisztáló Botallo-vezeték okozta nyelőcső lefűződéssel küzdő kutya 6,5 évesen életben van, pontosan mutatja, hogy Ön és állatorvosai milyen sokat elkövettek idáig is érte. Ritka, veleszületett kórról van szó, ami műtéti megoldás, vagy folyamatos odafigyelés és speciális táplálás nélkül szinte mindig halálra vezet. Minden elismerésem és szimpátiám az Önöké. A gyógyulás esélyét a műtét jelenti. Ha állatorvosa bármely okból ezt kizártnak, vagy túl nagy kockázatúnak tartja, akkor gyakorlatilag nem marad más lehetőség, mint a szájon át folyékony tápoldatokkal történő táplálás. A műtét elvégezhetőségével kapcsolatban talán Dr. Német Tiborral, ha ez kizárt, akkor a szájon át történő táplálással kapcsolatosan talán Dr. Sterczer Ágnessel (mindkettő Állatorvos-tudományi Egyetem, 478-4100) volna érdemes konzultálni. Ha ez már régen megtörtént, akkor sajnos semmi okosat nem tudok tanácsolni.
