A tervei a tenysztéssel kapcsolatosan megalapozottak. Sokáig vártam erre a párosításra, hogy minőségi kiskutyát kapjak. Mindenképpen a fajta érdekeit szem előtt tartva szeretném a későbbiekben- ha elérte azt a kort, illetve bizonyított is a kutya, hogy utódai legyenek- akarom őt tenyésztésbe vonni. Nem szándékom a szaporítás felé hajlani. Tegnapi napon voltunk ultrahangon is kicsivel ahol szintén azt láttuk mint amit tapintani lehet. Szerintem Ön rosszul értelmezte, vagy én rosszul mondtam, a bőrén semmit nem látni, viszont tapintani lehet a bőr alatt, ami nem mozog együtt a bőrrel. Ez a forradásszerűség egészen a péájáig érződik. Ilyen dologgal találkozott már?
Már gondolom, hogy az Ön tervei megalapozottak a tenyésztéssel kapcsolatosan. Örülök, hogy tenyésztő és nem kutyaszaporító tette fel a kérdést. Sajnos a honlapunkon sokkal több olyan hobbysta kérdezősködik, aki hirtelen ötlettől vezérelve, vagy a „kutya egészségének védelmében „ pároztatja szukáját. Ezeket mindig igyekszem lebeszélni. Az ön esetében a leírt elváltozás valószínűsíthetően veleszületett, öröklött (és ezért örökíthető) szokatlan összenövése a hasfalnak. Láttam, és tapintottam már hasonló jelenséget fajtatiszta (Foxterrier, és Dalmata) és keverék kölykön is. Amikről én beszélek az a has középvonalában, a szegycsont végétől a medencecsonti tapadásáig a linea alba megvastagodása. A kutya életében gondot nem okoz, az öröklődésmenetét (ismereteim szerint) nem tudjuk – de véleményem szerint a kutya tenyésztése aggályos.