kutyám háta közepe táján a gerince fölött, egy nagyjából 2cm átmérőjű, kemény dudort találtam. Ha hozzáérünk akkor érzékenyen reagál. Ezen kívül augusztus közepe/vége felé ellepték a legyek és beköpték, ekkor állatorvost hívtunk. A férgeket kitakarítottam belőle (1-2 napon belül több ezer lett, főleg a hátsó részén és a lába között), nyírással megtisztítottam és kézzel leszedtem a férgeket és több napon át, ha lehetett napi többször fürdettük. Férgek már nincsenek rajta, de csúnya sebeket hagytak, amik mostanra begyógyultak már, de a legyek változatlanul rászállnak rendszeresen, de nem tudjuk mitől, mert eddig még soha nem volt ilyen.
A kutya háta közepén lévő dudor lehet vérömleny, savós folyadékgyülem, tályog, és akár szövetszaporulat (gyulladásos vagy daganatos eredetű). A leírás, vagy szemrevételezés alapján nem lehet elkülöníteni – csak mintavétellel,citológiai vizsgálattal lehet megmondani, hogy melyik a lehetséges elváltozások közül. A legyek általában a beteg, magatehetetlen, vagy elhanyagolt, szennyezett állatokat lepik és köpik be. Léteznek hatékony szerek a legyek távoltartására (pl Kubatol spray, Advantix spot-on), de több, mint valószínű, hogy a legyek érdeklődésének komoly oka van. Elég lehet annyi is, ha a hátulsó testfélen a bélsár, vizelet szennyezi a szőrt, összekoloncosodik, vagy ha pl a pérarésen keresztül gyulladásos folyadék távozik, esetleg a bűzmirigye gyulladt az állatnak. Ha bolhák vagy egyéb paraziták vannak jelen az egész testfelületen, az állandó vakaródzástól nagy területeken alakul ki bőrgyulladás – ez is vonzza a legyeket és lerakják a petéiket. A 10 év feletti belga juhász szukára igazán ráférne egy részletes állatorvosi kivizsgálás, mert több, mint valószínű, hogy kezelésre, nem lehetetlen, hogy műtétre van szüksége.