Hetti

2007.11.22.

idén augusztusban fogadtunk be egy labrador keverék kutyát, kb 2-3 éves lehet. sajnos elég hamar kiderült, hogy epilepsziás a kutya. 2 hetente jelentkezik a roham menetrendszerűen, sajnos mindig azzal kezdődik, hogy nyugtalanul felugrik az ágyra, majd görcsös, önkívületi állapotban maga alá vizel, hány vagy nagy mennyiségű nyál folyik a szájából, kb 10 perc után viszonylag hamar magához tér. az állatorvosunk még szeptemberben Sertan illetve Sevenal gyógyszereket írt fel,(2×1/2) de ezektől a kutya azonnal rosszul lett, a gyógyszerek bevétele után 1/4 órával összevizelte magát, illetve órákon keresztül félig önkívületi állapotban járkált körbe-körbe. 1 hónapja diphedan-t kapott (2×1/2) aminek nem volt mellékhatása, viszont azóta megint volt 2 rohama, ugyanúgy a szokásos 2 hetenként. vérvételen is voltunk vele, az orvosunk szerint teljesen negatív a lelet, nincs más betegségre utaló jel. viszont most hogy megvolt a diphedan mellett is a 2. roham érdeklődtünk, az orvosunknál hog y lehet-e valamit módosítani még, 2×3/4-re emelte az adagot, de szerinte nemigen lehet, nem nagyon van értelme tovább emelni az adagot, illetve más gyógyszer sincs már amivel kezelni lehetne az állatot. így sajnos már az esetleges elaltatás került szóba, amihez csak akkor szeretnénk folyamodni ha végképp nincs más megoldás. egy weboldalon megnéztem több mint 30 féle epilepszia kezelésére szolgáló gyógyszer létezik, valóban ebből egyik sem alkalmazható kutyáknál? illetve nem lehet, hogy mégis van valami egyéb probléma a háttérben amit a vérvizsgálat nem mutat ki de a rohamok kiváltója lehet? illetve van-e arra remény, hogy az 1 hónap kevés volt még hogy a diphedan megtegye hatását és ebben az adagolásban is ritkulhatnak a rohamok? előre is nagyon szépen köszönöm a választ.

A legtöbb humán antiepileptikum kutyákban is alkalmazható szer. Azt azonban nem gondolnám, hogy ezek ötletszerű alkalmazása lenne a helyes megoldás. Budapesten ifj Dr. Kómár Gyula és Dr Kiss Gabriella rendelkezik a legtöbb tapasztalattal epilepsziás kutyák és macskák diagnózisa és kezelése területén. Mindkettejüket megtalálja az interneten. Keresse fel egyiküket.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993