T. Doktorúr/Doktornő!Pár napja nem volt meg a cicánk, mindenhol kerestük.Sosem csavarod, lány cica volt.Később rátaláltam egy szomszédos kertben sajnos már nem élt.Semmiféle külsősérülés nem volt rajta, de szerintünk belső szerveivel sem lehetett gond, mivel a száján, és sehol máshol nem tapasztaltunk furcsát.(nem vérzett,nem volt körülötte sem semmilyen váladék)az lenne a kérdésem, ha esetleg evett valami mérget, annak milyen tünetei lehetnek?a farka végén a szőr felállt.léteznek olyan mérgek aminek semmi tünete nem mutatkozna?a környéken sajnos volt már 2 ilyen eset, mikor csak úgy halott cicát találtak, úgy tudom nálluk sem volt semiféle külső tünet.félünk, hogy a környéken valaki komoly mérget tehet ki, és nekünk van még egy cicánk, őt nagyon féltjük, nehogy ugyan az legyen a sorsa.beteg biztos nem volt, hiszen még az eltűnésének reggelén játtszott, nem látszott rajta semmi különös.Várom válaszát, üdvözlettel,
A kijáró kutyák, macskák hirtelen halálai, eltűnései esetén a gazdik első reakciója az, hogy biztosan megmérgezték a kedvencüket. Ez a feltevés aztán az esetek kisebb részében igazolódik be, még akkor is, ha a szomszéd hónapok, esetleg évek óta fenyegetőzik. Ahogyan emberben, úgy kutyában és macskában is számtalan természetes hirtelen halálok van, aminek nincs igazából semmilyen megfogható, előzetesen észlelhető tünete. Ráadásul egy nagytestű kutya roppantása, egy tompa tárgy nagyerejű ütése sem hagy kívülről könnyen észlelhető nyomokat. Igen, a mérgezés egyik lehetséges halálok a cica ügyében, számtalan egyéb mellett. Ha valóban érdekli Önöket a cica halálának az oka, azt egyetlen módon lehet kideríteni. A cica részletes boncolásával és a kapcsolódó kiegészítő vizsgálatokkal (szövettani vizsgálatok, kórokozó izolálás, toxikológiai vizsgálat). Ha nincs boncolás és kiegészítő vizsgálatok, akkor marad a találgatás. Sajnálom a történteket.