elen

2008.02.16.

6 éves spániel szuka kutyámnál két hónapja daganatot állapítottak meg a nemi szervén, pár nap múlva megműtötték. A doktor azt mondta, hogy rosszindulatú a daganat, nem lehet tudni, hogy van-e áttét. A napokban ismét észrevettünk a hasán kisebb csomókat. De amúgy a hangulata és étvágya is rendben van, úgyhogy nem aggódtunk. Egészen a mai napig. Ma reggel ugyanis ébredés után nagyon furcsán viselkedett. Nem tudott lábra állni, nagyon imbolygott, dőlöngélt, ha sikerült lábra állni, akkor is szétcsúsztak a lábai. (a kutya bent van a lakásban). Kiküldtük a kertbe, ahol még pár percig körbe-körbe sétált, nekiment szinte mindennek ami az útjában volt. Pár perc múlva azonban ezek a dolgok elmúltak, és jobban lett. Azóta folyamatosan figyeljük őt, de nincs semmi szokatlan. Azt szeretném megkérdezni, hogy ez a ma reggeli viselkedés kapcsolatban lehet-e a daganattal, vagy esetleg másról van szó. Ez a szédülés utalhat esetleg a daganat súlyosságára, stádiumára? Köszönöm a válaszát.

A leírt tünetek lehetnek többféle módon is közvetlen kapcsolatban a daganatos megbetegedéssel pl agyi áttét, vagy a szövetszétesésből származó toxinok okozta idegrendszeri tünetek, vagy a májáttétek okozta májelégtelenség idegrendszeri következményei … – és lehet az alapbetegségtől teljesen független betegség jele is pl epilepszia, szívelégtelenség, gerinc-, csípőízületi elváltozások … sőt, akár bármely magas lázzal, nagyfokú elesettséggel járó fertőző betegség is jelentkezhet a leírt módon. Ahogyan a felsorolásból kitűnik, olyan sokféle a daganatos alapbetegséggel összefüggő és attól nagymértékben független kórok okozhatja a leírt jelenséget, hogy nem lehet kitalálni a valódi okot. A beteg részletes vizsgálatával lehet szűkíteni a kört, majd megtalálni az okot. Remélem, hogy kézbentartható, megoldható oka lesz az új fejleménynek. Honlapunk Publikációk rovatában olvashat még daganatos betegségek kezeléséről.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993