Berci

2006.06.15.

Tegnap, talán tegnap előtt vettem észre, hogy kutyusunk rázza a fejét és néha varkarja kívül a fületövét, fülét. Belenéztem – ahogy lehet -, nem láttam különösebb elváltozást, masszíroztam, nem tiltakozott. Érdeklődöm, mi lehet a probléma, mivel ápoljam. Volt már kutyánk, de nem volt ilyen gond vele. Berci most múlt 1 éves (1 év 3 hónapos) 1 éves koráig minden oltást megkapott, érdeklődnék, hogy most is kell-e a veszettség elleni oltáson kívül másik oltásokat kapnia? Féregtelenítés minden félévben megtörténik, nincs benn élősködő. Pisiléskor még mindig nem emeli fel a lábát, azt mondják, akkor nem ivarérett, igaz ez, vagy nem is lesz már igazi fiú? Sajnos sétálni már nem járunk (8-9 hónapos koráig minden nap mentünk), mert nekem nem fogad szót, nagyon erős, és én már nem bírok vele, félek, hogy kiszalad az autók elé, ugyanis csak olyan helyre tudnánk menni, ahol nagy a forgalom. Fiammal hetente, kéthetente(amikor hazajön) szoktak menni, nagyon élvezi. Igaz kertes házban lakunk, mozog, játszunk, de tudom, hogy hiányzik neki a séta, a szaglászás

A Berci fülét illetően jó lenne, ha állatorvosa belenézhetne műszerrel (otoszkóppal), mert csak így lehetne meglátni, ha esetleg toklász, fekély, szőr vagy növedék van a kutya fülében, valamint pontos képet kaphatnánk a gyulladás súlyosságáról is, esetleg mintát is lehetne venni a területről. Szerencsés esetben csak a hallójárat tisztításával és fülcsepp adásával a probléma megszűntethető. Az egy év feletti kutyák esetében a veszettség elleni védőoltás és aféreghajtás évente egy alkalommal kötelező. Ezen felül melegen ajánlott a féreghajtásokat negyedévente végrehajtani, rendszeresen 1-3 havonta bolha-, és kullancs ellen megvédeni (spot-onok) és a kölyökkori vírusos megbetegedések ellen védőoltással „emlékeztetni” a kutya immunrendszerét. Egy éves korára a kanok már ivarérettek – legtöbbjük felemelt lábbal, a kanokra jellemzően vizel. A kiskutyás vizelés lehet a félénkség, és a kevésbé „férfias” és domináns habitus jele, de előfordul az is, hogy a szukásan vizelő fiatal kan minden gond nélkül képes fedezni, tehát „igazi fiú”. Az sem lehetetlen, hogy a nagytestű, mackós fiatal berni kan mozgásszervi problémákkal küzd, és ezért nem veszi fel a szokásos pozitúrát. Ha tenyészteni akarják, fedeztetni kívánnak vele – előtte kérjék ki állatorvosuk véleményét. Bizony jót tenne a rendszeres mozgás a kutyának. Ha a fiatal kan az ön számára kezelhetetlen, irányíthatatlan – akkor a fia jelenlétében trenírozva kellene szigorú és következetes bánásmóddal elfogadtatnia magát vele. Különben az is előfordulhat, hogy az otthoni környezetben sem hallgat magára, esetleg basáskodik otthon. A nagytestű kan kutyákhoz kevés a megértő szeretet (az is kell!), következetesen éreztetni kell a kutyával, hogy a hierarchiában felette áll.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993