levert pincsi

2008.07.16.

Van egy lassan 10 éves palotapincsi kan kutyusom, aki mostanában elég beteg. Már két orvosnál is voltunk, de az eslő kezelés csak rontott a dolgon, a második doktor pedig még ne tudja, mi lehet a baj, ezért gondoltam, kérek véleményt ilyen formában is. Mazsola pár hete kezdett el tüneteket mutatni: Nehezen tudott vizelni, csepegtetett csak, nagyon lassan távozott tőle a folyadék, de ez magától javulni látszott, elmúlt a tünet. Múlt héten azonban megint előjött, ez társult hányással, hasmenéssel. Hányni szokott, még régebben orvos mondta, hogy a fajtára jellemző ez a ”rossz szokás”. Azonban most elég csúnya, hurutos volt. Étvágya volt, viszont nem maradt meg benne nagyon semmi. Levert lett, hátát görbítette, nehezen mozgott. Lázas is volt, elvittük orvoshoz, kapott hányáscsillapítót, és a lázra valamit…nem tudom mit adott még be, de a kutya onnantól kezdve két napig csak erőlködött, alig tudott valamit üríteni. Étvágya a harmadik napon kezdett el visszatérni. Nem vittük vissza a következő szurira, örülünk, hogy ezta akét napot túlélte. 5 nap múlva azonban újra hányni kezdett, a levertség nem javult. Elvittük egy másik orvoshoz, aki megvizsgálta, és értetlenül áll a dolgok előtt, mert túl sok tünetet mutat. alhasi fájdalmai vannak, de hogy mi okozza a tüneteket…Most antibiotikumos kezelést kap, és várunk. Ön szerint ezekkel a tünetekkel mire kell gondolni? Hogyan segíthetnénk a kutyának, hogy legalább az étvágya visszajöjjön? nem akarjuk elveszíteni a kutyát, ezért gondolom, hogy enni mindenképpen kellene neki…inni injekciós fecskendőből tudok neki adni, magától nagyon azt sem akar. Válaszát előre is köszönöm.

A kutya részletes vizsgálatával (fizikális vizsgálatok, vér-, vizelet-, széklet vizsgálatok, képalkotók …) lehetne diagnosztizálni a betegséget. Ha van diagnózis, akkor lehetne célzott és hatékony kezelést, ha kell műtétet elvégezni a kutyán. Mindezek hiányában feltételezéseken alapuló tüneti kezelés lehetséges, ami az elmúlt hetek tanulsága szerint nem volt sikeres.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993