Argosz, a kicsi kutya

2006.07.06.

Tanácsot, javaslatot szeretnék kérni Öntől. A kutyusunknál, aki egy 9 hónapos kanári szigeteki kutya, a napokban diagnosztizált az orvosunk diszpláziát, ami szerinte nem súlyos. Prémium táppal etetjük, eddig folyamatosan kapott kiegészítésként kálcium tablettát. Javasolta az orvos a zöldkaréjú kagylóból készült kapszulákat, amit már a diagnózis megléte előtt 1 hónnappal kezdtünk neki adni. Ő még fejlődésben lévő kutyus, elég nagytermetű, még kb 10-15 kg izom rakódik rá, amit cipelnie kell. Milyen izomzatot erősítő mozgást végezhetne análkül, hogy az ízületeit terhelnénk. Mi gondoltunk az úszásra, illetve hallottam, hogy vízben történő mozgatást mesterséges körülmények között is végeznek, de sajnos nem tudom, hogy hol. Vagy bármilyen egyéb javaslat érdekel, ami javíthat a közérzetén, illetve megelőzheti a súlyosbodást.

Ezek az izomkolosszusok, aminek Argosz is készül, valóban akkor lesznek ép vázrendszerrel „megépítve”, ha fajtájuknak, koruknak megfelelően kiegyensúlyozott táplálásban és gondosan megtervezett „edzésprogrammal” mozgatjuk. Ha neki megfelelő prémium tápot kapott és fogyaszt most is a kutya, akkor feleslegesnek, sőt károsnak tartom a Ca-kiegészítést. A prémium táp ideális mennyiségben és arányban tartalmaz Ca-t, P-t és D3-vitamint, fehérje tartalma is pontosan megfelel az igényeknek és egyéb kötőszöveti építőelemeket is tartalmaz. Ezt csak elronthatjuk a plusz Ca-bevitellel. A mozgatást valóban jó ötlet vízben való erősítéssel kiegészíteni. Ha beüti a keresőjébe a kutya rehabilitáció szavakat talál néhány budapesti címet, ahol elkezdheti a kezeléseket. Az ottani szakemberekkel konzultálva pedig valószínűnek tartom, hogy a közelben talál majd olyan tiszta, természetes vizet, ahol tudja Argoszt úsztatni.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993