Boxos

2008.07.29.

Tisztelt dr. Úr-nő! Az adatlapot ki kellett töltenem a kérdés továbbításához, de szerencsére betegségről nem beszélhetek, csupán érdeklődöm… Már egy ideje rendszeres olvasója vagyok ennek az oldalnak, sokat lehet tanulni a kérdés-válaszokból, de a többi rovatból is. Több rendelőben jártunk már évek folyamán kutyáimmal, ugye az ember keresi azt a helyet, ahol a leghatékonyabb ellátáson kívül kedves fogadtatást, esetleg jó tanácsokat is kaphat. Találtunk is azt hiszem egy ilyen csapatot. Ami engem meglep, hogy ahány orvos annyi féle oltási program, mindegyik mást mond, és a korra vonatkozó időpontok is eltérők. Jártunk úgy, hogy megkaptuk 12hetesen a kombináltat, a másik orvos meg leszidott, hogy két héttel előbb kellett volna stb. Volt aki azt mondta a féregtelenítést (pici korban is) negyedévenként elég megejteni, egy másik három hetet egy harmadik két hetet ajánl. Az önöknél publikált oltási programot is mutattam, de nem egyezett vele egyik sem. Mindazonáltal biztos vagyok benne, hogy mindegyik orvos ”tudja a dolgát” , csak nem értem ezeket az eltéréseket. Nem is csak arról van szó, hogy attól függne a kiskutya milyen oltásokat kapott mielőtt hozzám került, mert pl. jelenlegi kutyámat három orvos látta, mindegyikük talált kifogást az oltáskönyvében… ???? Válaszukat előre is köszönöm!

Örülök, hogy talált hasznos olvasmányokat a honlapunkon. Az általunk ajánlott vakcinázási sor után hangsúlyozottan igyekeztünk leírni, hogy a kezelő állatorvos a helyi viszonyok ismeretében joggal térhet el ettől. Abban sem egységes a szakma, hogy kezdetben a legveszélyesebb Parvóvírus elleni szilárd védelmet kell-e, érdemes-e „felépíteni egy kölyökben és csak utána érdemes a kombinált vakcinákkal a ritkábban előforduló, vagy esetleg jól kezelhető betegségek (szopornyica, fertőző májgyulladás, leptospirózis, Corona-vírusos bélgyulladás …) elleni védelmet is kialakítani. Vannak vakcinagyártó cégek, forgalmazók, akik csak saját vakcináikkal végzett oltási sorozatokat tartanak heéyesnek – és vannak állatorvosok, rendelők, amelyek ezeket a programokat követik. Szóval helyzettől, kutya korától, tulajdonos akaratától és pénztárcájától, és igen, állatorvos véleményétől függően többféle helyes javaslat létezhet. Van ez így az élet egyéb területein is … A leszidással, vagy fitymálással azonban nem tudok egyetérteni.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993