kanos

2008.09.15.

Elnézést, ha kicsit hosszú leszek: 1,5 éves németjuhász kan kutyám kb. egy hete ”megőrült”. Szökdösik (ezt megoldom), vonyít, sír, de később megnyugszik. Az látszik, hogy nem betegség, mert különben teljesen normálisan viselkedik, igaz kicsit kevesebbet eszik, mint szokott. Észrevettem, hogy ez az őrület egy tüzelő szuka sétáltatási időszakában hatványozottan jelentkezik. (pl utána szökik) Tavaly ebben az időszakban ilyen problémánk nem volt, lehet, hogy akkor még kicsi volt a – nem tudok jobb szót – ”kanossághoz”? Kérdéseim az alábbiak: ha ez a szukák tüzelésével összefüggő probléma 1.) mit lehet ezzel az ösztönnel tenni, csökkenthető valahogy lehet / célszerű-e elfojtani? ha igen, hogyan? 2.) ha nem tudja kielégíteni az igényét, lehet-e később ebből eredő orvosi/pszichés problémája? 3.) előre láthatóan meddig tart ez a ”kanos” időszak? 4.) igaz-e, az, hogy ha egyszer már közösült, és többet nem engedjük neki, akkor abból később (a ki nem elégített ösztön miatt) orvosi broblémája lehet? válaszát előre is köszönöm.

1.) A heréléssel néhány héten belül megszűnik a probléma. 2.) A legtöbb orvosi, majd pszichés probléma abból adódik, hogy a tüzelő szukák után járó kanok verekednek, parazitás és vírusos betegségekkel fertőzik egymást, autó üti el őket illetve a szuka gazdája veri/mérgez őket. 3.) Egy kan élete végéig „kanosan” viselkedik, azaz amikro tüzelő szuka „illatát” érzi, akkor szökésre hajlamos lesz, fedezni akar. 4.) A gyakorlott fedezőkanokban megerősödik, rögzül a szökdösési hajlam. Egyéb orvosi jellegű probléma embereken és állatokon sem alakul ki a nemi élet szüneteltetése miatt.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993