Roxy 2.

2008.09.16.

Tisztelt Doktor Nő/Úr! Nagyon örülök, hogy ilyen gyorsan válaszolt nekem, bár rendesen megijesztett. A nem jó időpont a fedeztetésre, arra vonatkozik, hogy idős a kutyusunk? Ilyen idős korban már esetleg problémák lehetnek az ellésnél, vagy kölyköknél? És igazából az ivartalanítás szóbakerülését sem igazán tudom hova tenni. A kora miatt vagy esetleg, hogy első ellése lenne? Kérem, hogy beszéljünk még erről, igazán hálás vagyok a gyors válaszért. Köszi

Ijesztgetni semmiképpen sem akartam, csak azt szerettem volna jelezni, hogy nagytestű szukák tenyésztésbevételének ideális időpontja kb 2 éves korukban van, nem pedig 4.5 évesen. Ez mindösszesen annyit jelent, hogy kisebb eséllyel vemhesülhetett a szuka és nagyobb eséllyel lesznek problémák a vemhesség, szülés és kölyöknevelés időszakában. Nem biztos, és én egyáltalán nem kívánom, hogy bárminemű probléma adódjon – de ahogyan egy 40 év feletti hölgy esetében is több odafigyelést igényel a terhesség, szülés, szoptatás időszaka, ugyanígy ajánlott eljárni a Roxy esetében is. Mindezek miatt és a későbbiekben esetleg jelentkező nemi szervi daganatok, gyulladásos megbetegedések elkerülése érdekében írtam azt is, hogy amennyiben most nem vemhesült a Roxy, akkor a legokosabb dolog az ivartalanítása lenne. A honlap Publikációk rovatában talál még egy-egy vonatkozó írást.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993