kutyuskám

2008.10.27.

Tisztelt Doktor Úr! 12 éves kutyánk nagyon szaporán veszi a levegőt, liheg, reszket. Nehezére esik a mozgás, nagyon bágyadt. Reggel észleltük ezeket a tüneteket, nagynehezen sikerült is így vasárnap találnunk egy állatorvost, aki hajlandó volt ránézni – szó szerint, a kocsi hátsó ülésén – és kapott két szurit, gondolom lázcsillapítót, amire 24 órás hatóidőt mondott. A reszketése és lihegése ezek után is időnként vissza-vissza tér, lehellete elég meleg. Ma egész nap csak néhány kortyot ivott. Kérdezem, elképzelhető-e, hogy tüdőgyulladást kapott mert sajnos a tünetek megjelenése előtti napon kénytelenek voltunk több órára becsukni fűtetlen, hideg helyiségbe építkezés miatt és kétóránként tudtam csak kihozni néhány percre. Ott benn folyamatosan ugatott. (Egyebekben változást annyit tapasztaltam, hogy a székletén hártyaszerű, fehér nyálkás bevonatot láttam, de ettől eltekintve normális, vizelete a szokásosnál kissé több volt.) Mi baj lehet, mi a teendőm amíg újabb állatorvoshoz el tudom vinni? (Remélem holnap már, .) Köszönöm válaszát.

Elképzelhető, hogy tüdőgyulladást kapott az idős kutya, de az sem kizárt, hogy a testének más részein jelentkező fájdalom jeleit mutatja, esetleg láza is lehet. A legközelebbi állatorvosi vizitig tartsa meleg helyen, és biztosítson számára korlátlan mennyiségű (nem túl hideg) ivóvizet.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993