Júliusban fogadtunk be magunkhoz egy cicát, elvittük azonnal orvoshoz, megkapta az oltásokat, féregtelenítettük, bolha ellen FrontlineCombo-val kezeljük időnként. Sajnos egy hónapja elkezdett tüzelni- ami botrány egy bennt lakó cicánál-, az állatorvos tanácsára ivartalanítottuk, amit egy kicsit megbántam, mert azóta egy csomó probléma keletkezett, bár a műtétet végző állatorvos szerint nem a műtét az oka. Nagyon jó állatorvos, úgyhogy nem szeretném, ha azt gondolnák, hogy ellene beszélek. PROBLÉMA: a műtétet követő 7. napon éppen a varratszedés napján, – (addig nem volt nagyobb probléma) reggel hányt, hasmenése volt, valamint pici vércseppeket találtam a fekvőhelyén, úgy láttam, hogy a vizelete nem volt véres, de az alomból ezt nem tudtam megállapítani egyértelműen. Azonnal elvittem az orvoshoz, kivette a varratokat, és antibiotikumot adott a cicának. Azt mondta, hogy fertőzésre utal a véres vizelete, illetve a vérzés. Azt mondta, lehet, hogy a műtét, hozhatta ki a cicából az egyébként már benne lappangó fertőzést. Csak azt nem értem, hogy a műtét előtt akkor miért nem voltak tünetei. Állandóan vizsgálgattam, hiszen a tüzelés alatt, is megváltozott a viselkedése, úgyhogy mindig odafigyeltem rá, széklet, vizelet, étvágy, egyéb… Kérdésem az lenne, hogy esetleg a műtét okozhatta – e a vérzést, vagy valóban húgyúti fertőzése van, volt, amit én nem vettem észre. Tegnap voltunk orvosnál, ma reggel nem tapasztaltam ezeket a tüneteket, úgyhogy most tanácstalan vagyok, már csak azért is, mert így honnan fogom tudni, hogy valóban beteg? Válaszukat előre is köszönöm!
Az én első gondolatom sem az, hogy egy héttel az eseménytelen ivartalanítás után jelentkező tünetek közvetlenül összeköthetőek lennének a műtéttel. És a fiatalkori ivartalanítás hasznossága is megkérdőjelezhetetlen. Az összes kérdésére fény derülhet, ha kezelőorvosa kivizsgálhatja a cicát. Lehet, hogy a fizikális vizgsálatok, vér-, vizelet vizsgálatok után már nem is lesz szükség hasi ultrahangra, vagy röntgenfelvételekre.