szőrbezoár 2.

2009.01.13.

Tisztelt Doktor Úr! Először is köszönöm, hogy válaszolt levelemre. Azóta és természetesen előtte is folyamatosan tartottuk a kapcsolatot az állatorvosunkkal. A cica kapott Ringer laktát infúziót ill. 48 órás injekciókat. Ezt két alkalommal kapta meg, két egymás követő napon, valamint kaptunk Bezo – Pet pasztát otthoni használatra, amit két héten keresztül minden nap majd hetente egy alkalommal kell neki dani. A kérdésem a következő: A cica már jobban van de még mindíg nincs sok ereje, évágy kezd visszatérni, már eszeget, de eddig csak tejet ill tejfölt valamint egy kis száraztápot evett. Nem tudom hogy ebben az esetben mi javasolt a cicának, ami nem megterhelő de viszont a bélműködést beindítaná, mert a cicának már rég nem volt széklete? Valamint azt szeretném megkérdezni, hogy a kapott paszta megfelelő-e és , hogy a benne lévő szőr az kb mikorra ürül ki a szervezetéből? Válaszát előre is köszönöm!!!!

A szőrbezoár méretétől, helyeződésétől függ elsősorban a válaszok érdemi része. A gyomorból viszonylag nagyméretű bezoárokat is ki lehet pl hánytatni. Ha pedig beékelődött egy bélszakaszon, akkor igen csekély az esélye a gyógyszeres kezelés sikerének és egy Ön által forszírozott bélmotilitás serkentés könnyen okozhat akár életveszélyes helyzetet (bélinvagináció, torzió, repedés …) is. A leírt gyógyszeres kezelés egyébként szokványosan és sokszor eredményesen alkalmazható a szőrbezoárok kiürítésénél. A cica részletes vizsgálatával (fizikális vizsgálatok, vér-, széklet vizsgálatok, hasi ultrahang-, röntgen – főleg kontrasztos röntgen) lehetne közelebbit megtudni a cica állapotáról és a teendőkről. Biztos vagyok benne, hogy kezelőorvosa is ezt ajánlja.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993