tüzelő szuka

2009.01.13.

Üdv. Azt szeretném megkérdezni, hogy baj e ha a Yorki kutyám 6,5 hónaposan kezdett el tüzelni? Vagy ez úgy működik mint az embereknél? Azt tudom, hogy a kutyám 1,5 éves korában lesz tenyészérett, de mi történik akkor ha már most be fedezik? Ugyanis attól tartunk, hogy történt egy kis baleset. Amikor észrevettük, hogy tüzel vettünk neki tüzelő bugyit, amit a Yorki kan kutyánk ”leszedett” róla. Félek, hogy befedezte a kislányt. Ultrahang vizsgálattal ezt meg lehet állapítani? Ha teherbe esett mindenképp meg kell szakítani a terhességet vagy meg tudja szülni ilyen fiatalon is? A kutyáinkat tenyésztésre vettük, de nem számítottunk rá, hogy a kislány ilyen hamar el kezd tüzelni. Az orvosunk azt mondta majd csak 8-9 hónapos korában várható az első tüzelés. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, de nem akarom elveszíteni a kutyámat. 🙁 A két kutya között vannak méretbeli különbségek is, a kan nagyobb. Nem egy párnak vettük őket, később mind a kettőnek szeretnénk párt venni. Azért is aggódok, hogy a szuka meg tudná e szülni a nagyobb kantól származó kölyköket. Normál méretű mind a kettő, de a szuka elég ”vékonyka”, 3 kg körüli, a kan nem magasabb, de jóval vaskosabb. Várom válaszát. Köszönettel!

Teljesen normális, megszokott, hogy a kistestű fajták egyedei 5-7 hónaposan tüzelnek először. Azt viszontjól tudja, hogy a tenyésztésbevétel ideális időpontja kb 1.5 évesen a 3. tüzeléssel jött volna el. A helyzet hasonló lehet egy megesett 13 éves leányanyáéhoz. Ember legyen a talpán, aki eldönti, hogy miként döntsenek. A vemhességet 3-4 hét múlva tudják ultrahang vizsgálattal kideríteni. Döntést hozni ráérnek ezután is. Az biztos, hogy a kutyatenyésztéshez az alkalmas és felkészített tenyészállatokon kívül, tárgyi fetételek és felkészült tenyésztők is kellenek. Honlapunk Publikációk rovatában még olvashatnak a témában.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993