vadászgörény

2009.02.01.

Van 2 vadászgörényem, egy fiú és egy lány. A fiú decemberben lett ivarérett, a lány pedig kb. 2 hete kezdett el tüzelni, és nem engedi magára a fiút. Amikor rá akar mászni, eldobja magát, elfekszik. Nemegyszer mondták mások is, hogy ilyenkor el kell menni pár órára itthonról, mert eléggé ”durva” ahogy ők párzanak, hogy ne válasszuk szét őket. Ezt nemegyszer megtettük, és észrevételeink szerint még mindig nem történt semmi. A fiú állandóan a lány fülét kapja el, és már szinte egész füle tele van hegekkel. Az utóbbi napokban pedig már nagyon eldurvul a fiú, húzza a földön a társát, és ha enni adok nekik, már azzal sem törődik, csak a lányt bántja. Mit tegyünk ebben a helyzetben? Lehet hogy a lány fél a fiútól, ezért nem engedi magára? Válaszát előre is köszönöm

Először is azt kellene tisztázni, hogy a két görény csak ivarérett-e, vagy már tenyészérettek is a példányok. Kutya, macska, görény, ember esetében is eltérnek ezek a fogalmak – ahogyan egy 12 éves, először menstruáló gyermeklány és hasonló korú fiúgyermek szexuális aktusa is meglehetősen esetleges, eredménye kétséges, veszélyei pedig minden kétséget kizáróan megvannak, ugyanez a helyzet gyakorlatilag minden állatfajta esetében is. Görényeknél az egy év alatti állatok tenyésztésbevétele nem ajánlott. A görények esetében is alkalmas, felkészített tenyészállatok, tárgyi feltételek és felkészült tulajdonosok kellenek a tenyésztéshez. Ha bármelyik feltétel hiányzik, akkor sokkal inkább az állatok ivartalanítása ajánlott. Ha a hím és nőstény nem csak ivarérett, de tenyészérettek is, akkor is lehetséges mindkét nem esetében rendellenes ivari működés. A legokosabb az lenne ha egzotikus állatok szaporodásbiológiájában jártas szakember segítségét vennék igénybe pl az Állatorvos-tudományi Egyetem Szülészeti Tanszékén Dr. Oppe Nikolettától (478-4200).

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993