Tisztelt Központ! 7 hetes magyar vizsla kan kutyánk másfél hete majdnem minden nap hány. Kezdetben arra gyanakodtunk, hogy tisztítószeres vízbe nyalt, de miután nem múltak a rosszullétek, szóba került a bélelzáródás. Először röntgennel majd műtéti úton is megvizsgálták, de (sajnos) nem találtak semmit. A műtét egy hete volt, és a kutya azóta is hány, azonban nem minden étkezés után, teljesen rendszertelenül (ugyanazt az ételt egyszer visszahányja, aztán másnap nem). A kutyusról annyit kell még tudni, hogy fejlődési rendellenességgel jött a világra: a két hátsó lábán csak három ujj van, és egy kicsit rövidebb a farka, illetve az egyik orvos megjegyezte, hogy lötyög az állkapcsa. A kérdésem az volna, hogy előfordulhat e, hogy az emésztőrendszerét is érintette a fejlődési zavar, és ha igen, ezt hol tudnánk megvizsgáltatni. A kutyus amúgy életvidám, és jó étvággyal eszik (talán túlságosan gyorsan is), iszik. Válaszukat előre is köszönöm!
Nem kizárt, hogy a leírt jól látható fejlődési hiba mellett akad még öröklött betegsége a kölyöknek. A legismertebb ilyen fejlődési zavar a perzisztáló Botallo-vezeték által okozott nyelőcső lefűződés. Emellett sajnos számos egyéb veleszületett és szerzett betegség okozhat hányogatást egy kölyök kutyánál. Ha kezelőorvosával együtt úgy érzik, hogy kimerítették a helyben elérhető vizsgálati lehetőségeket, akkor talán az Állatorvos-tudományi Egyetem Kisállat Klinikáján találják meg legnagyobb eséllyel a Bolyhos baját. Kérje meg állatorvosát, hogy referálja a beteget a Kisállatklinikára.