Kutyusunk 1 hete lázas, levert, étvágytalan. Állatorvoshoz rögtön az első napon mentünk, kapott antibiotikumot és lázcsillapítót. Ma megkapta a 3. ilyen ”gyógyszerkoktélt” (2 naponta mentünk), mert még mindig lázas volt. Az állatorvos szerint meg kell várni, hogyan változik az állapota, de én már kezdek nagyon aggódni. A kutyus egyébként nagyon nyáladzik, amióta beteg, szinte folyamatosan csorog a nyála. Most ez a nyál halvány barnás- pirosasra változott.( a kutya úgy ”nyammog”, mint mikor kicsinek fogat váltott, és egy egy foga éppen kiesett) Belenéztem a szájába, de semmi rendelleneset nemláttam így laikus szemmel. A leírtak alapján feltételezhető e valamilyen betegség, amitől lázas lehet? (Kullancs nem volt benne, be van csepegtetve kullancsirtóval minden hónapban)
Minden állatorvosnak több betegség is eszébe kell, hogy jusson a nyálcsorgás és láz kapcsán. A legfontosabb tisztázandó dolog az, hogy a kutya biztosan be van-e oltva veszettség ellen. Ha igen, akkor is több dolog van a pakliban. Felsőlégúti fertőzést (is) okozó vírusos és baktériumos megbetegedések, nyálmirigy gyulladás, rágóizmok gyulladása, de akár a leukémiás, leukózisos is lehet a kutya. Fontos információ, hogy rendszeres kullancsellenes kezelést kap a kutya és nem is láttak benne kullancsot. Igazából a vérvizsgálat hematológiai, valamint biokémiai adataiból lehetne elindulni a diagnózis irányába.