tücsök 3.

2009.10.02.

Tisztelt Doktor Úr! Elhiszem, hogy szőrnyű gazdának tűnök az ön szemében. Nem szerettem volna untatni azzal, hogy miért vagyok ilyen helyzetben, de röviden leírom. Az előző tulaj a nyáron megkért, h vigyázzak a kutyájára 1-2 hetet, ennek kb. 2,5 hónapja már, azóta sem tudom elérni. Közös ismerősök szerint „olajra kellett lépnie”. Azt, hogy vemhes, nem tudom 100%-ban, de kb. 3 héttel ezelőtt egy kirándulás alkalmával összebarátkozott egy kannal, összeragadtak. Az én hibám, hogy nem vettem észre a tüzelését, de valahogy fel sem merült, hogy erre is kellene figyelnem. Ezért zavartam a leveleimmel, próbálok valamilyen szinten védettséget adni az anyának és a kölyköknek is. Most már az én felelősségem lett ez a kutya. Lehet, hogy kapta rendesen az oltásokat, de ezt én nem tudom. Elnézést kérek, hogy butának tűnő kérdésemmel zavartam, de nekem fontos és szakember véleményére voltam kíváncsi. Még egyszer köszönöm, hogy nem mellőzte leveleimet és válaszolt rájuk. Továbbra is maradok tisztelettel,

Nem írtam, hogy szörnyű gazda lenne, azt viszont írtam, éreztettem és gondolom is, hogy a kutyatenyésztésnek nem látom a feltételeit. Ha a szuka alkalmas is, felkészítve nincs, és ha a tárgyi feltételek hiánytalanul meg is vannak, Ön nem biztos hogy felkészült az eseményekre. Kérdése egyáltalán nem buta, de a témában járatlanságról tanúskodik. A kutya felkészítésében a védőoltások kérdése valóban egy fontos kérdés. Ha az eredeti gazdi nem érhető el, akkor érdemes lehet az eredeti állatorvost megkérdezni a vakcinázottság állapotáról. Emellett állatorvosa a szuka parazitamentesítését biztonságosan el tudja végezni. Értem a probléma azon részét is, hogy egy talán ideiglenesen Önnél állomásozó kutya ivartalanításáról nem szívesen dönt. De, ha vemhes a szuka, az ellés és kölyöknevelés időszakában jóval több potenciális veszély lehet, mint egy tervezett műtéti megoldásnál. Ha engem, mint szakembert kérdez, a helyzetben rejlő veszélyek miatt a következőket tanácsolhatom: 1.) Ha többszörösen megpróbálta elérni a tulajdonost, de ez nem sikerül hónapok óta, akkor megkísérelném elérni a tulajdonos családtagjait, rokonait is. Ha ez nem sikrül, akkor eredeti állatorvosát az információért, egészségügyi könyvért. Ha a kutya védőoltásai rendben vannak, akkor jelenlegi állatorvosával elvégezhetik a parazitamentesítést, további felkészítést az ellésre. Ön pedig felkészülhet az eseményekre pl a mi honlapunk Publikációk rovatában is olvasgathat hasznos írásokat. 2.) Ha nincs elérhető információ, vagy kiderül, hogy a kutya az égegyadta világon semmi ellen nem védett – akkor a mostani vakcinázásoknak veszélyei vannak. Ez a tény, valamint a nem tervezett párosítás, a szuka felkészítetlensége és az Ön gyakorlatlansága összességében az ellést/szoptatási időszakot esetlegessé, veszélyessé teszi. Ezért a 2. esetben a következőt tenném. A szuka ultrahangos vizsgálatával lehet megállapítani, hogy vemhes-e. Ha vemhes én az Ön helyében a kisebb rizikót választanám, ami a gyógyszeres vetéltetés, vagy a műtéti megoldás. Ha nem vemhes a szuka, akkor gond nélkül lehet rendezni védőoltásait. Higgye el nem a tisztelet hiánya íratja velem ezeket a sorokat, hanem a kutya és az Ön érdekeit próbálom figyelembe venni. Értem azt a dilemmát is, hogy ha megkerül az eltűnt gazdi, akkor kérdőre vonhatja Önt akár az ivartalanítás, akár a vetéltetés – de ugyanígy a párzás, ellés körüli bajok, vagy kölyökelhullás miatt is. A bonyolult helyzet megérne annyit, hogy megkísérel a kutya eredeti állatorvosával beszélni és a jelenlegi állatorvosával mindenképpen érdemes lenne az esélyeket latolgatni.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993