Gösser

2009.10.06.

Tisztelt Doktor Úr! Kutyánk (Gösser) egy rendkívül nagy testű malamut és valamilyen kaukázusi fajtának a keveréke. Az állat 11 éves lesz és mivel korábban voltak gyomorproblémái, így orvosi javaslatra szinte csak kész tápot kap. Kb. egy hónapja elkezdett feltűnően sokat vakarózni és a hátán hemperegni. Helyenként sebesre kaparja magát és ha a hátához érünk a farok fölött vagy a nyaki rész alatt (a mellső lábak vonalában), akkor izmai összerándulnak, majd lefekszik. Látszólag jól esik neki, hogy ha ezeken a részeken simítjuk, hiszen itt nem éri el magának. Bolhákat nem találtunk benne és mivel nem tudjuk sétálni vinni (nagy testtömege miatt) más kutyákkal nem is érintkezett. Néha már szinte ingeresen rángatja hátsó lábait, akár állva vagy sétálás közben is. Kedélyállapota jó, ám a folyamatos vakarózás kissé megrémít minket. Az állatorvos időpontra tud csak házhoz jönni és arra bizony még egy kicsit várnunk kell…. Nagyon szeretnénk segíteni szegényen valahogy. Várom válaszát. Tisztelettel és köszönettel:

A helyzet az, hogy otthon egy igen tapasztalt, jó állatorvos lehetőségei is ige korlátozottak lesznek a bőrtünetek hátterének kiderítésére. Persze, ha mégis valamilyen parazitás kórkép, vagy pl a bűzmirigy(ek) gyulladása okozza a bajt, akkor nem kizárt, hogy diagnózisra, majd megoldásra jutnak. Ha azonban nem erről, hanem mondjuk allergiás betegségről, vagy bakteriális-, gombás bőrfertőzésről, esetleg endokrin megbetegedésről van szó – nos ezek diagnózisához részletes, rendelőben elvégezhető vizsgálatok kellenek. Remélem, hogy megoldódik a háznál végzett kezelés után a helyzet. Ha esetleg mégsem, akkor se adják fel.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993