reménykedhetünk még? 2.

2006.10.16.

Kérem, ne haragudjon, hogy még a tegnapi problémámmal kapcsolatban írok Önnek (máj és vesebeteg kutyus), de gondoltam, elmondom, hogy mi történt. Tegnap írtam, hogy nagyon zilál a kutyus. Estére sajnos nem változott a helyzete, talán még rosszabb is lett, mert jó párszor hányt (vizet, amit itatni próbáltunk vel, és epét) és folyékony széklete is volt. Nem bírtuk tovább nézni, mert úgy tűnt, hogy nagyon szenved, ezért késő este visszavittük az állatklinikára. Ott megvizsgálta a doktor. Nagyon dobogott a kutyus szíve, zilált, szinte zakatolva, mégis éber volt, és figyelt. A doktor megállapította, hogy nincs víz a tüdejében, viszont, a nyelve lilás színű lett, amit sajnos nem vettünk korábban észre – valószínüleg a zilálással egyidőben alakult így ki. A doktor azt mondta, hogy nem kapnak oxigént a szövetei, ezért zilál annyira. Az oxigénhiány pedig a szervezetében felgyülemlett méreganyagok miatt alakult ki. Érdeklődtünk, hogy van-e még akár csak egy kis csekély esélye is a megmentésére…. azt mondta az orvos, hogy sajnos nincs, gyógyszerekkel nem lehet már változtatni a helyzetén, talán egy dialízissel lehetett volna, de ahogy tudja Magyarországon nem lehet ilyet csinálni. Nem volt mit tenni, el kellett altattasuk a kutyust. Miután kimúlt szegény kis jószág, némi ürülék még távozott a szervezetéből, amely véres, és nagyon híg volt. Előtte is ilyen jellegű volt a széklete, de nem véres. Ebből is látszott, hogy talán csak a csoda segíthetett volna rajta. Most már valamennyire letisztult, hogy miért romlott így meg az állapota. A veseleállás miatt a szervezete nem tudta a méreganyagokat kiválasztani, amelyek felgyülemlettek benne. A nagy kérdés már csak az maradt számunkra, hogy miért állt le a veséje, és hogy mi történhetet a májával is, miért volt inhomogén szövetű, miért nagyobbodhatott meg az epehólyagja a normálisnál 2-3-szor nagyobbra (nem tudom, hogy ez napok alatt is végbemehet-e)? A doktor úr szerint a veseleállás öregedés következménye lehet. Csak 10 éves volt a kutyus. Nem tudom, hogy a néhányszor, néhány évvel ezelőtt, fedetlenül eltöltött hideg téli éjszakában (egy időben a kutyus egy dobozban feküdt egy bejárati ajtó mellett, amely egy felül és kétoldalt is zárt átjáróban volt) nem károsodhatott-e súlyosan a veséje, ami ehhez vezethetett? Ugye, a máj és az epe fontos szerepet játszanak a táplálék lebontásában. Én arra gondoltam, hogy a májelvátozást, méreg szervezetbe jutása is okozhatta. Okozhatja? Nem tudom, hogy a méreg milyen dózisban, és milyen időtartam alatt (esetleg hónapok alatt, kisebb mennyiségben, szennyezett környezetből, vagy a közelmúltban egy nagyobb dózisban, egyszeri alkalommal) juthatott a szervezetébe. Én aggódom amiatt, és félek hogy nem én mérgeztem-e meg szegény jószágot. Két éve kezdtem el a szobanövényeimet tápoldatos vízzel locsolni (Ön is biztosan tudja, hogy a növényi tápoldatokban magas koncentrációjú ásványi anyagok vannak, mint például foszfor is, ami szegény kis jószág vérében igen nagy mennyiségben volt jelen a mostani vérvétel során). Ez alatt a két év alatt rendszertelenül, eddig 7-8-szor kevertem be tápoldatot.) 9 db cserepes virágom van. Minden alkalommal egy-másfél liter vizet használtam fel 2%-os töménységgel. Párszor előfordult, hogy a növényeimnek ezt a tápoldatos locsolóvizét egy olyan kisasztal tetején, a kisasztalon kevertem be, amely alatt ott szokott lenni a kutyus ennivalós tálja. Félek, hogy onnét valahogy belekerülhetett az anyag az ételébe. Mindig figyeltem arra, hogy ne folyassam mellé a tápoldatot, se az asztalra sem a földre, hogy az asztal ne érintkezzen a tápoldattal újságpapírral le szoktam takarni azt, és figyeltem arra is, hogy a bekvert locsolóvizből se kerüljön se az asztal alá, se mellé, se az asztalra, néha előfordult, hogy pár csepp került az asztalra, amit aztán felitattam. Vigyáztam minderre és próbáltam odafigyelni, de lehet, hogy mégsem sikerült? A kutyuson vasárnap kezdett látszódni, hogy valami nincs rendben, akkor már kissé bágyadt volt, és bizonytalan a mozgása. A múlt hét pénteken az átjáróban meglocsoltam az egyik virágomat, tiszta vizzel. Körülbelül egy hónappal ezelőtt kapott tápoldatos vizet. A növény alatt nem volt ott a tálkája,ezért a víz, átfolyva virág földjén a betonra kezdett el csöpögni. A csöpögés helyétől kb. 15-20 cm-re volt a kutyus tálja (ez közel volt a házához, ez egy másik hely, ahol a tálkája szokott lenni). Biztosra veszem, hogy a virágból csöpögő víz, ahogy belecsapódott a betonba, szóródott, és valószínű, hogy a kutyus táljába is került bele így néhány apró csepp formájában. Félek attól, hogy talán tápoldatot oldhatott ki a földből a víz és így tápoldatos víz fröcskölődhetett a kutyus tálkájába….. nem tudom, talán nem így történt. Mindezekből, arra a kérdésre szeretnék választ kapni, hogy okozhatott-e a növényi tápoldat ebben az esetben ilyen kimenetelű megbetegedést a kutyusnál? Hogy akármilyen kis mennyiségű növényi tápoldat vezethet-e ide ha a szervezetébe kerül? Mennyire lehet káros neki? Előfordulhat az, hogy ez volt az „utolsó csepp”, ami véglegesen lerombolta a vese működését? Kérem, ne haragudjon, hogy ilyen részletesen írtam, hogy mi történt, és ezzel talán elrabolom értékes idejét, csak aggódom, és a lelkiismeretem nem hagy nyugtot hogy nem miattam kellett-e elaltatni szegény kis jószágot…. Bocsássa meg érdeklődésemet és részletességemet. Várom mielőbbi válaszát, köszönöm megértését, türelmét,

Kérem, Ön ne haragudjon, hogy külföldi tartózkodásom miatt csak napokkal később válaszolok. Érdekes eszmefuttatást írt le igen részletesen – és meg kell mondjam, hogy szinte kizártnak tartom a tápoldat mikromennyiségeinek a szervezetbe jutása miatt kialakuló mérgezést. Ha ez megnyugvást jelent Önnek, örülök én is. Ahogyan a korábbi levelemben is írtam a kutya tüneteinek számtalan oka lehetett. Egy sereg fertőző-, nem fertőző, toxikus és daganatos megbetegedés vezethet a máj és a vese együttes károsodásához. Az epehólyag teltsége, az epe pangása könnyen lehet, hogy melléktünet az egész történetben. A nagy igazság megtudásához pedig a boncolás és az utána következő szövettani és toxikológiai vizsgálatok jelenthetnének támpontot sokkal inkább, mint az önmarcangolással fűszerezett adatok nélküli filozofálás.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993