Fehérné 13

2009.12.18.

Jó napot kívánok! Sajnos már nem lehet megmenteni a kedvenc cicánkat, mert 12.13-án hajnalban meghalt. Mindig életvidám volt, sokat pihent velünk együtt kinnt a kertben, az udvaron.Mindig kisgyerekként kezeltük, nagyon-nagyon fáj, hogy elvesztettük. Rendszeresen vittük orvoshoz, minden szeretetet megadtunk neki. Csak azt szeretném megkérdezni, hogy mitől lehetett, hogy mégis elvesztettük. 12-én, előtte este nem a megszokott helyén feküdt le pihenni, bár betegségnek jelét nem vettünk észre. reggel még evett is. Aztán úgy másnap 12 óra körül a vizesedény felett, kb fél óráig nem mozdult el. Felvettem, de már nem nagyon volt ereje, pedig mindig kis harcias cica volt. Gyorsan orvoshoz vittük, ahol azt mondták, hogy csökken a testhője. Kapott infúziót, injekciókat. Egész éjszaka melegítettük. Éjszaka egyszer hányt, a megevett táp jött ki belőle egész darabokban, már persze sokkal nagyobb állapotban, mint amekkora egyébként. Aztán később elkezdett az orrából még nagyon enyhe állapotban szivárogni a vér, ami később megszünt. ettől kezdve már minden levegővételénél hallani lehetett a sipolást, hörgést. Egyszer felállt, ment a vizesedényéhez inni. Eleinte még tudott inni, de később már pipettából itattuk. Aztán egyre rosszabbodott az állapota, már csak a száján keresztül tudott nagyon-nagyon nehezen levegőt venni. Halála előtt közvetlenül az ágyon feküdt, ott próbáltuk felmelegíteni, amikor elkezdett megint vérezni az orra, majd nagyon erőteljesen a szájából is vér fojt. Pillanatok alatt elvesztettük. Valamit elronthattunk a nevelése során? Vagy olyan betegsége volt, amit sajnos nem észleltünk? A kiskutyát 1 éve vittük haza (palotapincsi). Őt nehezen szokta meg, de mégis megbarátkoztak, csak néha harcoltak egy kicsit. Na persze nem vérig. Együtt játszottak a kertben-ez volt a kedvenc helye. Mi okzhatott ilyen hirtelen halált? 1 éves körüli időben megműtettük, ivartalanítva lett. Időnként elvittük az orvosunkhoz, ahol kábításban-altatásban teljes szőr csomótlanítást végeztünk, hogy a kis bőrének ne okozzon semmilyen betegséget a szőrcsomók. Egyébként nem nagyon lehetett fésülni, mert harapott, karmolt. Már nem tudunk mire gondolni, hogy miért kellett elveszítenünk. Az egész családom padlón van. A lányom 22 éves, neki ő volt a mindene. A férjem a mai napig úgy sír vele együtt, mint egy kisgyerek, neki igazi társa-hálótársa-barátja volt. Kérem Önt, ha ennyi leírás birtokában tud valami információt adni, tegye meg, mert számunkra feldolgozhatatlan ez az egész, ami történt. Nagyon szerettük-nagyon szeretjük a mai napig is. Nagyon hiányzik. 3,5 éves volt, még jó pár évet élhetett volna. Köszönöm.

Sajnos részletes leírása ellenére sem lehetséges kitalálni, hogy mi okozhatta a cica gyors lezajlású beteségét, halálát. Ennek egyetlen módja lehetett volna, ha kérik állatorvosuktól a cica boncolását és a hozzá kapcsolódó kiegészítő vizsgálatokat (szövettani vizgsálat, kórokozó izolálás, toxikológiai vizsgálat …). Mindezek hiányában csak találgathatunk, fantáziálgathatunk. Egy sereg fertőző, szív- keringési betegség, daganatos betegség, belgyógyászati jellegű betegség, mérgezések … és sok egyéb teljesen hasonló módon jelentkezhet és zajlik le macskákban is. A vizsgálatokat és kezelést végző kollégának több fogalma lehet a cica végzetes betegségéről – de biztosat ő is csak boncolás után mondhatott volna. Sajnálom a történteket.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993