névtelen

2006.11.03.

Először is bocsánatot kérek érte, ha nem ideillő témával kapcsolatban szeretném kérni az Ön tanácsát, és hogy nem a weboldalon keresztül kérdezek, mert igazából nem betegséggel kapcsolatos kérdésem van (sajnos ennek megfelelően nem tudtam volna kitölteni az űrlapot normálisan, hogy postázzam a kérdésemet). Nemrégiben el kellett altatnunk a kutyusunkat súlyos betegsége miatt, emiatt már korábban írtam Önnek, ezzel kapcsolatban mégegyszer köszönöm szíves segítségét, tanácsait. A héten, a hét elején kaptunk egy kutyust. 3 éves, rövid szőrű tacskó keverék. Egyik ismerősüktől kaptuk, aki idén márciusban hozta el egy állatmenhelyről megmentve őt az elaltatástól. Úgy terveztük, hogy az idén már nem lesz új kutyus, édesapám azonban nagyon szeretett volna másikat, és talán ez is segít könnyebben elviselni a másik, volt kutyus hiányát. Az előző gazdi, akitől kaptuk, sajnos már nem tudta megfelelően ellátni a kutyust, ezért is került hozzánk. A kutyus egészséges, jól táplálkozik (házi kosztot és tápot is kap). Kertes házban lakunk, a kutyus a lakáson kívül kapott helyet, ahogy az előző gazdijánál is tartva volt. Az egyetlen probléma, ami miatt írok és nyugtalanít vele kapcsolatban, hogy nem akarja használni a házikót, amit kapott. A házikója fedett helyen, a házunkat és a házunkhoz tartozó melléképületet összekötő, oldalról is zárt átjáróban van. Első és második nap, még befeküdt éjszakára a kutyaházba, azonban, tegnap és tegnap előtt is kint töltötte az éjszakát az átjáróban, ahol nulla fokos hideg volt. Vagy a kutyaház melletti szőnyegdarabon, vagy a kutyaház tetején (ami lapos) elhelyezett szőnyegdarabon feküdt. Az előző gazdája egy hullámpapír dobozt adott neki melyben cicákkal együtt feküdt. Kerestünk egy papírdobozt, letettük a háza mellé, kibéleltük, tegnap abban aludt. Tegnap késő este többször is kinéztem hozzá, megsajnáltam, a doboz bélésével megpróbáltam betakargatni. Sokkal jobb lenne, ha a kutyaházban feküdne, mert ott nincs annyira hideg, mint az átjáróban. Vajon miért nem fekszik be a házába? Érzi még a másik, korábbi kutyusunknak a szagát (az előző kuytusunk elaltatása után a házat kimostuk, kitakarítottuk)? Talán nagyon hozzászokott a dobozhoz? Hogy tudánk a házába szoktatni? Kedves Doktor, ebben szeretném tanácsát, segítségét és véleményét kérni!

A téma ideillik, ezért is tettem fel a honlapra. Az emberi claustrophobia-hoz hasonlóan szerintem a kutyák egy része is útálhatja a szűk, zárt helyet. A problémája egyáltalan nem egyedi. Sok kutya, ha a fejünk tetejére állunk,akkor sem hajlandó még rövid időt sem eltölteni a házában. Egy kölyök rövidszőrú tacskónak a hőigénye az emberhez hasonló, 20oC alatti hőmérsékleten nem érzi jól magát, könnyen megfázhat. Egy ilyen kutyának a fűtött házban a családdal együtt a helye. Ha ez valamilyen okból kizárt, akkor az „átjáróban” kellene egy szélvédett, jól hőszigetelt fekhelyet kialakítani számára. Azonban még így is azt kockáztatja, hogy megfázik és esetleg elpusztul a kutya. 1);

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993