Brenda 2.

2010.11.12.

Elnézést, az előbb már írtam, de eszembe jutott, leírom a kutyusom többi gyógyszerét és azok adagolását is, hogy tudjam, mi erről az Ön véleménye, Doktor Úr. Szóval eddig volt Enap 2×0,5, Verospiron 2×0,5, Furosemid 2×0,5, 1 kálium. A doki azt mondta, helyzettől függően változtathatok (Mondjuk, ezzel a frászt hozza rám…), hiszen minden kutya más és más. Szóval azt mondta, ezután változtathatnék, vagyis a két vízhajtót duplázzam meg (2×1 mindkettőből), az Enap felet csak reggel adjam, kálium változatlan. Most viszont jön ugye ezekhez a Vetmedin. Én félek kicsit, nem lesz-e ez gond. Ha viszont nem, akkor legyen a régi gyógyszerek beadása és a Vetmedin között időbeli eltérés? Mondjuk, az eddigieket úgy adtam, hogy reggel 6-kor és du. 4-5 között, aztán kaja. Most úgy tervezem, a Vetmedint reggel és este 6-kor adom, egy órával később pedig etetés. Mit szól hozzá, Doktor Úr? Köszönöm.

Na nem, azt azért nem gondolom, hogy állatorvosa arra bíztatta, hogy otthon ügyesen próbálgassa ki a leírt gyógyszerek ideális dózisát, adagolását … Egy szívbeteg kutya (bármi élőlény) ilymódon történő beállítása veszélyeket rejt magában még egy rátermett gazdival is. Valóban vannak egyedi eltérések is, és legfőképpen pedig a szívelégtelenség tünetcsoportja többféle szívbetegség miatt adódik, és súlyossága Ég és Föld különbségeket mutathat. Ahogyan a cukorbetegségnek is vannak olyan enyhe, kezdeti formái ami életmódváltással és diétával kézben tartható és vannak súlyosfokú, gyógyszerrezisztens, halálos esetei is … A szívelégtelenség megállapítása részletes vizsgálatokkal (fizikális vizsgálatok, vérvizsgálatok, képalkotók, EKG …), a gyógyszeres kezelést ezek ismételt elvégzésével lehet beállítani. Ezután is szükség lesz kontrol vizsgálatokra, mert előfordul, hogy a kellően beállított gyógyszeres kezelésen is némi idő elteltével módosítani kell.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993