Máltai selyemkutyám(5éves)a héten másodjára evett macskaürüléket. Egyszer séta alatt, ma pedig a kertben találta. Borzalmas szaga volt, megpróbáltam a száját kimosni, de gondolom mindegy, hiszen a gyomrába úgy is bele került. Az első eset után másfél nappal féreghajtót adtam neki, már kezdett újra enni is (korábban három napig nem evett), ma pedig újra talált magának megenni való macskaürüléket. Nagyon félek, hogy ha így folytatja elpusztul, vagy mi, a gazdái szedünk össze tőle valamit, hiszen velünk alszik, ha elmegyünk otthonról, az ágyunkon pihen. Miért csinálja ezt a kutyám és mit tehetek, hogy elkerüljem a macskaürülék evést? Nagyon köszönöm válaszát előre is!
Gyakori és kellemetlen viselkedési rendellenességről ír. Jól gondolja, az ürülékevés a kutya és család egészsége szempontjából sem aggálymentes. A kertben nehéz dolog a kivitelezése, de séta közben jó eséllyel azonnal rajtakapja a kutyát, amint „tilosban jár” és ürüléket, dögöt, vagy ételhulladékot próbál enni. Azonnal, erélyesen és következetesen minden alkalommal jelezni kell a nemtetszésünket: „Fúj, nem szabad!” szidással, esetleg pórázzal történő meglegyintéssel. Az is a megtorlás része lehet, hogy azonnal kitöröljük és/vagy kimossuk a száját. A legtöbb kutya rövid időn belül megérti, hogy nem tűrjük el ezt a szokást.