veronika hompo/talált kutyus, alias Fluffy megkerü

2011.02.06.

Megkerült a kis keverék kutyus gazdija, N. Krisztina 🙂 (Korábban elírtam, nem jan.2-án, hanem néhány napja, febr.2-án találtuk, talán ebből félreértés volt) Ma délben jöttek érte. Fluffy, így hívják a kutyust, boldog volt. A kutyuson azért nem látszott betegség, levertség nyoma, mert nem is volt az. Két nap nemevés ill. alig evés úgy látszik, még nem viselte meg, mivel amúgy általánosan jó állapotban lévő, stramm kutya. A gazdija azt mondta, csak főtt csirkecombot hajlandó enni. Ez a heppje 😀 Ha ma, három nap után sem került volna elő a gazdi, ez lett volna a következő tippem, amivel megkínálom. A pórázt, amit kaptam Önöktől, visszajuttatom valamikor. Köszi,

Tudok róla, hogy megtörtént az egymásratalálás, hiszen hozzánk tért be a gazdi a fényképpel és így tudtuk önökhöz irányítani. Lehet, hogy a következő ötlete a főtt csirkecomb lett volna etetés ügyben – és az is könnyen lehet, hogy a Fluffy előbb-utóbb feladta volna állásait és hozzászokott volna a felsorolt finomságok egyikáhez, bármelyikéhez. Annak volt a legkisebb esélye, hogy makkegészségesen éhenhal akut főtt csirkecomb hiányban. )):: Mindannyian örülünk, hogy meglett a Fluffy eredeti gazdája és annak is, hogy nem beteg a kutya. Bár mindegyik elveszett csavargó visszatalálhatna épen és egészségesen eredeti gazdájához. Mi is köszönjük az emberi hozzáállást és az ideiglenes befogadást a kutya és gazdija nevében is. Azt is megköszönjük, ha a visszajuttatja a pórázt.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993