Kacor

2011.06.23.

Nyolc éves kandúrom egy hete két napra eltűnt. Amikor hazajött, feje föl volt dagadva, a szeméből folyt a genny. Rögtön állatorvoshoz vittem, aki másnapra előjegyeztette – műtétre. A műtét után hazavittem, de csak az álla alatt vezetett be egy drenázst, a szemével nem csinált semmit. Napokig folyt belőle a genny. Naponta egyszer adtam neki antibiotikumot, és a szemébe Ciplox cseppeket. A kandúr szeme három nap múlva teljesen bevonódott, két nappal később pedig a pupilla is üvegesen kidülledt.
A gennyes gyulladás visszafejlődött, de a kandúr félszemére megvakult. Az állatorvos azt állítja, hogy ki kell venni a szemét. A kandúr napokig nem evett, csontig lesoványodott, de nagy adag Béres cseppekkel most már egy hét alatt rendbehoztam. Nem szívesen vinném ismét műtétre, hiszen, amikor először elvittem az állatorvoshoz, a műtét után napokig nem tért magához. Az ételt is fecskendővel nyomtam a szájába.
Azóta is gondolkozom, nem lehetett volna-e megmenteni a szemét. Hiszen rögtön vittem az állatorvoshoz. Legalább három napig élesen látott, utána vakult meg fokozatosan.
A másik szemét kb. másfél éve kezelgetem bojtorján teával, mert ott is valami sérülése van. De nem javul. Időnként az is gennyes, de most még azzal nézeget.
Ciplox cseppeket is adok neki, de meddig? Hiszen már másfél éve tart ez is. Másik kérdésem : nem lehetett volna megmenteni a kandúr szemét? Akár antibiotikumos átmosásokkal naponta többször is. A Ciplox cseppek annyi mint a halottnak a szentelt víz. Hogyan kezelik ilyen esetben a macskák szemét Magyarországon?

Üdvüzlettel

Igazán ritkaság, hogy egy kijáró, nem herélt, oltatlan kandúr megér 8 évet. A legtöbbjük 2-5 év alatt már teljesen elhasználódik, elpusztul.

Sajnos bármilyen részletes leírás alapján, de vizsgálatok híján eldönthetetlenek kérdései. Nem lehet kitalálni, hogy a műtét idejekor voltak-e olyan szemelváltozások, ami kezelést, más ellátást, vgy műtétet igényelt volna. Az sem világos számomra, hogy a műtét utáni 3. naptól kialakuló szaruhártya homályról tudott-e állatorvosa, ajánlott-e más kezelést az új fejlemény alapján. Nem értem, miért kezeli a macskát 1.5 éve (?) Ciplox szemcseppel, és Bojtorján teával.

Magyarországon is és külföldön is bármilyen tanács előtt vizsgálatokat ajánlanak az állatorvosok. Nehéz, nem egyértelmű esetekben az sem túlzás, hogy szemész vagy sebész specialista segítségét veszik igénybe. Ha nem tudja, vagy nem akarja állatorvosa véleményét elfogadni a Kacor szemének eltávolítása ügyében, kérjen meg állatorvosát, hogy küldje el Önöket specialistához.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993