teher

2011.09.13.

Tisztelt Doktor Úr!
09.10-én altatták el a westiemet, daganata volt, ami kifakadt, már csak feküdni tudott. Mindeddig úgy tudtam, hogy az altatást szó szerint kell érteni. Nálunk az történt, hogy az injekció beadását követően görcsbe rándult, bepisilt és hányt, majd összeesett. Mindez 1-2 percig tartott. Több helyen azt olvastam, hogy ilyen mérgezés esetén történik, nem pedig altatásnál. Egyik helyen azt írják, hogy 1, máshol azt, hogy 2 injekció az altatás. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy szenvedett, miközben pont attól akartam megkímélni. Meg tudja mondani, hogy az én kutyám miért nem elaludt?

Természetesen én nem tudom, hogy pontosan mi történt, de néhány általános dolgot írhatok.

Többféle módon lehet euthanáziát (“túlaltatást”) végezni. Ilyenkor a műtéteknél is használt “altatószereket” valamint az élet kioltására kifejlesztett és forgalomba hozott injekciós készítményeket használunk. Az altatószerek beadásakor előfordulhat öklendezés, hányás – pontosan ezért fontos a műtéteket is üres gyomorral végezni.

A halál beálltakor a záróizmok elernyednek, ezért e tele hólyag és végbél ürülhet, és álló helyzetből “összeesik” ember, állat egyaránt – ezek gyakori agoniális jelenségek.

Sajnálom a történteket.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993