kicsi yorki

2012.05.14.

Tisztelt Doktor úr! Most 9 hetes kislány yorki egészségi állapota miatt szeretném segítségét kérni. A kiskutya 10napja van nálam. Már mikor hoztam haza akkor meglepődtem, mert az autóban még a kezemben volt a kezembe kakilt, ment a hasa neki. Ekkor még ráfogtam, hogy biztos azért, mert meg lett nyomkodva, ideges, új hely, új környezet, stb.. Még vártam rá két napot, de a hasmenése nem múlt el, illetve a végbélnyílása is olyan volt, mintha nem záródnának az izmok, folyamatosan nyitva volt, ezáltal szinte folyamatosan ürült tőle a széklet. Ekkor elvittem egy állatorvoshoz, aki azt mondta, hogy gyulladást lát a végbél körül, kapott antibiotikumot, fájdalomcsillapítót, és azt mondta ezzel helyre kell hogy jöjjön. A hasmenése megszűnt, viszont nem is tudott normálisan továbbra sem üríteni, mert ezek után már kb. cérna vastagságú volt csak és nagyon minimális. Újból visszavittem az orvoshoz, aki megismételte a kezelést, mert szerinte a gyulladás miatt van. Sajnos továbbra sem javult, most már ott tartottunk, hogy nem volt egyáltalán széklete. Elvittem egy másik orvoshoz, aki szintén antibiotikumot adott neki,illetve kapott egy beöntést. Mára szintén semmi javulás nem történt, de már félő, hogy kipukkad szegénykém, az evést is elutasította, sikerült egy kis májkrémet adni neki, de azt kb. 5 perc múlva teljesen kihányta. Ma ismét elvittem egy harmadik orvoshoz, ott kapott infúziós kezelést, illetve vérvételt készítettek,amely teljesen rendben volt. A doktornő adott egy adag féregtelenítő pastát, mert szerinte ezt férgesség okozhatja, a pasztát most adtuk be neki az esti órákban. Azonban a kiskutyánál egyáltalán nincs széklet, de már akkora a hasa, hogy menni is alig tud, az inger azonban folyamatosan rajta van, próbál kakilni, de nem jön semmi. Tud-e esetleg valami tanácsot adni, hogy mivel tudnánk segíteni a kiskutyának? Étvágya volna, de már nem is akarunk neki nagyon adni, mert félünk hogy a kis bele ki ne durranjon. Holnap újból vissza kellene vinni infúzióra, ezt a tanácsot kaptuk a mai doktornőtől. Segítségét és tanácsát előre is köszönjük. Ildikó

Kedves Gazdi!

Kezdem az elejéről: jelezték a tenyésztőnek (ha onnan van a kutyus), hogy igencsak hasmenéses állapotban kapták meg a kutyust? A végbél állapota azt jelzi, hogya az Önökhöz kerülés előtt is fennállhatott a probléma! Igaz, hogy az új gazdihoz kerülés mindig stresszel jár, ami okozhat hasmenést, de a 10 napja fennálló már súlyosabb ennél, ahogy azt Ön is helyesen gondolta. Bár a takarmányozás is fontos (célszerű ugyaazt a tápot adni, amit a tenyésztőnél megszokott), de az is, hogy megtörtént-e a tenyésztőnél a szokásos többszöri féregtelenítés, hiszen a férgek jelenléte is okozhatja/súlyosbíthatja a tüneteket, ahogyan a kollégák is mondták.

Ha egy-két kezelés nem hoz javulást, nem biztos, hogy az állatorvos-váltás a megoldás, hiszen egy régebb óta fennálló, egyre súlyosbodó problémát nehéz ilyen hamar elmulasztani, még akkor is, ha a kezelés célbatalált. A bélflóra felborulása, amit a hasmenést elmulasztó antibiotikum is okozha,t is oka lehet a székrekedésnak, ráadásul egy hosszú ideje fennálló hasmenéses állapot kimeríti egy pici kutya tartalékait, nehezebben gyógyul, már a kiszáradását is kezelni kell (infúzióval).

A következő vizitig a bélflóra felborulását és a bélsár lazítását elő lehet segíteni natúr joghurttal.

(Erről nem esett szó levelében, da az is fontos, hogy nyugodt, és számára megfelelő helyen üríthessen a kiskutya.)

Mielőbbi gyógyulást kívánok!

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993