Piri

2012.12.27.

Kedves Doktor úr, Tavaly novemberben fogadtam be egy idős (9 évre tippelték) tacskó keveréket. Pár hét után – egyértelmű jelekből (nincs szőr a hátán, sokat iszik és pisil) – kiderült, hogy Cushing-kórja van (központi eredetű), amire Január óta szedi a 60mg-os Vetoryl-t. A gyógyszer ellenére továbbra is sokat iszik és pisil, de határozottan jobb a helyzet mint gyógyszer nélkül. A szőre is elkezdett kinőni, étvágya rendben volt. Áprilisban ivartalanítattam, akkor 7.5 kg volt. Az ivartalanítás után lassan fogyni kezdett, az orvos szerint a hormonváltozások miatt, és nem kell vele foglalkozni. Többször is elmentem a fogyása miatt orvoshoz, de mindig azt mondták hogy most ideális a testsúlya, ne tessék aggódni. Ezért nem tűnt fel elég gyorsan, amikor október végére gyakorlatilag csontsovány lett a kutya (5.7 kg!). Ekkor megint elvittem orvoshoz, és kiderült, hogy a jobb vesevezetéke elzáródott, és menthetetlen a vese. Másnap kivették a veséjét, a másik tökéletesen működik, azóta meg is nézettem és minden rendben. Azonban a kutya továbbra is csak fogy. A műtét november első hetében volt, azóta néha van 2-3 nap amikor rendes az étvágya, de nem nagyon eszik. Ma mértem, és már csak 5 kg! A műtét után nagyon hisztis lett, ha bármit csinálok vele, vagy rosszabb napjain csak közeledem felé, akkor azonnal sikít és harap. Fájdalmai nincsenek, mert végignyomkodtam az egész testét, és nem mutatott semmi jelet a fájdalomra. Sétálni se akar menni, úgy kell leerőszakolni. Ma ajánlották a dmg cseppet, most azzal próbálkozom, de nem tudom mi a teendő ha a cseppek sem javítanak rajta. Egész nap aludni akar, iszonyú tompa, nem örül semminek és senkinek. Az egyetlen dolog ami boldoggá teszi, ha finoman letakarom a szemeit a tenyeremmel. Attól azonnal megnyugszik és ellazul. Nem akarom kínozni, ha biztosan tudnám hogy egyszerűen öreg, akkor elengedném, de szerintem van valami a háttérben, mert még a veseműtét előtt is vidám kutya volt (soványság ide vagy oda)..Előre is köszönöm válaszát!

Kedves Gazdi!

Nagyon nagy szívre vall, hogy egy ilyen idős állatot befogadott. Úgy tűnik összetett a kutyus baja, hiszen eddig is sok minden kiderült, szerencsére tudtak is segíteni.

Most ismét el kell kezdeni a kivizsgálást, vérkép, vérlabor, műszeres kiegészítő vizsgálatok: röntgen, ultrahang, esetleg CT, az agyi folyamatok tisztázására. Kétlem, hogy bármilyen immuerősítő csepp (Vetri-dmg) önmagában segítene, de ha megvan a kórok, biztosan jó kiegészítő lehet. Nem hiszem, hogy pár hónap alatt egy addig életvidám kutya, vagy ember hirtelen “csak” megöregszik. Legjobb, ha minél előbb keresni kezdik a tünetek okát!

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993