Eperke

2013.01.04.

Kedves Doktor Úr! A történetünk Dec. 20-án kezdődött amikor a cicánk megkapta a második kötelező oltását (Versifel CVR) illetve a féreghajtót is (Milbemax) Dec. 25-én este a cica egész nap bágyadt volt, nem evett és a radiátoron gubbasztott. Még aznap este elvittük egy állatkórházba ahol ellátták a lázas cicát. Aznap estére jobban is lett és 3-4 napig natúr csirke diétán tartottuk majd visszatértünk a szokásos kosztra. A mai napon megint arra lettünk figyelmesek hogy gubbaszt, nincs jól és nem is eszik úgy ahogy szokott. A legzavaróbb tényező az hogy a cica ma már hányt is egyszer, illetve 3-4 alkalommal teljesen átlátszó, nyúlós állagú folyadékot ürített (sajnos az alomig nem jut el így a kis ágyába is sikerült..). Ma is elvittük orvoshoz aki nem találkozott még ilyen esettel bár adott a cicának kiszáradás elleni injekciót illetve vitamin pasztát. Érdeklődni szeretnénk arról hogy a Doktor Úr találkozott-e már hasonló esettel és ha igen, akkor a véleménye szerint milyen betegség válthatja ki ezeket a tüneteket? Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm! Üdvözlettel, Barbara

Kizártnak tartom, hogy állatorvosa még ne találkozott volna olyan fiatal macskával, aki ugyan már 2. védőoltását is megkapta lázas, bágyadt és hányogat. Nyilván ő is hozzánk hasonlóan naponta akár több ilyen esetet is tapasztal.

Állatorvosa is teljesen tisztában van azzal, hogy a leírt tüneteket sok tucat betegség okozhatja, olyanok is, amelyek sem közvetett, sem közvetlen kapcsolatban nincsenek a korábbi ill a tünetek jelentkezése előtt 5 nappal beadott védőoltásokkal.

A fizikális vizsgálatok, laboratóriumi vér-, vizelet esetleg bélsárvizsgálatok, vírustesztek, esetleg egyéb kiegészítő műszeres vizsgálatok minden bizonnyal itt is kideríthetik a tünetek hátterét. Ha ezek megtörténtek és diagnosztizálták a betegséget, akkor a kezelést is megbeszélhetik.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993