Fáni

2013.03.23.

Tisztelt Doktor Úr! Van egy 5 és fél éves snauzer kutyám, akinek már lassan több mint 1 hónapja állandó fülgyulladása van (mindkét füle). Egyszer már volt neki, de az egy hét alatt teljesen rendbe is jött. Ráadásul nagyon sokat vakaródzik, pedig nem látok benne bolhát. Kaptunk fülcseppet az állatorvostól, de az sem használt. Elkezdtem kamillázni a fülét, de az sem javított a helyzeten. Ezután kaptunk egy másik fajta fülcseppet (Aurizon), ami most van kipóbálás alatt, de félek, hogy ez se lesz jó megoldás. Én idült fülgyulladásra gyanakszom, bár ne lenne igazam. Az egyik ismerősöm vitaminok adását javasolta, szerinte nem megfelelő az immunrendszer működése. Doktor úr szerint ezzel javíthatok a kutyám állapotán? És egyáltalán, mi a véleménye, a kutyám fülgyulladásával kapcsolatban mit lehet tenni? A segítségét előre is köszönöm! Judit

Kedves Gazdi!

Valóban igaza van, a kiújuló, egy 1 hónapja elhúzódó fülgyulladást már krónikusnak lehet nevezni, de ez csak annyit jelent, hogy régóta elhúzódó.

Akár igaza is lehet ismerősének ,aki az immunrendszer nem kielégítő működésére gyanakszik- lehet egy allergiás hajlam a tünetek hátterében.

Szerintem a régebb óta elhúzódó, összetett tünetek nem oldhatóak meg egyik napról a másikra- hosszabb és komplex kivizsgálás és kezelés szükségeltetik. Az első lépés találni egy olyan állatorvost, aki  alaposan megvizsgálja, kikérdezi, mintát vesz a fülváladékból, vérvizsgálatot csinál, az eredmények alapján kezeli a fület, ír elő hypoallergén diétát, immunerősítő készítményt, egyéb gyógyszert, stb.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993