Picurkacicamica

2013.10.21.

T. doktor nő/úr! Két 6 éves nőstény cicám van,a lakásban tartom őket, nem kijárósak. Soha semmi bajuk nem volt – eddig. Kb. 1 hete vettem nekik egy számukra új fajta macska konzervet, amit ugyan, immel-ámmal megettek, de másodszorra már nem fogadták el, ők tudják, hogy miért. A gondom az, hogy rá 1 napra egy egyik cicám el kezdett öklendezni evés közben, aztán nem evett, viszont nagyon nyálzott. Észrevettem, hogy a nyelvén keletkezett egy piros picike folt, próbáltam kideríteni, a száját kinyitni, hogy mi baja van, s akkor vettem észre. Tejet ivott, azt nagyon szereti, és valamennyi, nagyon apróra vágott husit is tudott enni. Másnapra a másik cicámnak is ez lett baja, de ő sokkal jobban nyálzik, és sokkal nagyobb a piros volt a nyelvén. Ahol a folt van a nyelvecskéjén ott nincs rajta redő. Fecskendővel adtam a szájába folyadékot, hogy nehogy kiszáradjon és pépes étellel etetem. Úgy vettem észre, hogy evés után nem nyálzik annyira. A kérdésem az lenne, hogy létezik-e hogy az újfajta konzervtől lettek betegek, v. valami más, komoly bajuk van? Az első beteg cicám már sokkal jobban van, eszik, nem nyálzik, elmúlt a folt a nyelvén, de nem akarja elfogadni a tápot (a megszokott alutasakosat sem). Persze, természetes, hogy adok neki általam elkészített ennivalót, de azért jó lenne tudni, hogy lehetett-e gyomorrontása, vagy valami allergia váltotta-e ki náluk ezt a nagyon randa betegséget. Válaszát előre is nagyon köszönöm!!!!

Kedves Gazdi!

Nagyon talányos eset, igyekszem összerakni a dolgokat. A fekély a nyelven és a nyálzás legtöbbször fertőző betegség jele macskáknál, esetleg vesebetegség is okozhatja. Fertőző macskakonzerv lehet, hogy inkább hasmensét okoz. Az “új fajt” gondolom nem valamilyen gyanúsan olcsó, márkátlan konzerv volt, egyszerűen csak nem ették előtte. Persze ettől még nem kizárt, hogy a konzervnek is köze van a dologhoz.

Aminek még inkább köze lehet a tünetekhez, az a táplálékváltás okozta koplalás! Lehet, hogy egy egész nap nem ettek, mert nem ízlett nekik az új konzerv? A macskák sajnos nagyon makacs állatok, pontosan az ösztöneik azt súgják, hogy kerüljenek minden meg nem szokott ennivalót, és képesek akár éhen is halni, ha megszokott ennivalójuk elérhetetlen. Ezért szoktuk javasolni, hogy kiskorukban sokféle ennivalóval, tápfajtával ismertesse meg az ember őket és a tápváltást csak fokozatosan, először egy kicsit a régihez keverve, fokozatosan emelve az új táp adagját hajtsa végre az ember. (További hasznos információ itt: /hirlevel-archivum/a-helyes-taplalasrol)

A nem evést különösen a túlsúlyos, dagi macskák viselik nagyon rosszul, az ő májuk hirtelen elzsírosodhat, májelégtelenség alakulhat ki, ha nem esznek.

Egy szó, mint száz, állatorvoshoz kell fordulniuk, aki megvizsgálja a cicákat, belenéz a szájukba, hátha máshol is vannak fekélyek, eldönti, hogy van-e szükség kiegészítő vizsgálatokra, vírustesztekre, infúziós kezelésre, stb.

Remélem a legjobbakat!

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993