macska etetése 2

2014.01.09.

először is, köszönöm válaszát előző kérdésemre. tasakos táp helyett inkább húst adunk, mint valami drága tasakosat, véleményem szerint ugyan ott vagyunk vele, mivel inni iszik eleget, így a kiszáradástól nem tartok. viszont szinte mindenhol ezt olvasom, és javasolják hogy 2 hétre fagyasszuk a húst mielőtt a macskának adjuk, és csirkehúsról van szó (macskás oldalak, fórumok, bár elsősorban kopaszmacskás oldalak de pl itt is: http://catsofeurope.eu/blog/nyershus-etetes-1-tenyesztoi-tapasztalatok/) és a férget nem annyira említik soha a disznóhússal kapcsolatban, Viszont az aujeszkyt szinte mindig, de úgy tudom az már igencsak ritka, mivel mentesítés van folyamatban (bár tudtommal a szalmonella ellen is, bár nem igazán erőltetik magukat, így lassan halad? nem vagyok túl tájékozott ezen a téren, lehet rosszul tudom).

Ennek ellenére mindenhol azt javasolják, a disznóhús tilos, nyersen is, főzve, mindenhogy (én sem nagyon eszem, nem kapott a cica sem) inkább betartom ezeket a dolgokat. A bőréről annyit, hogy mivel a fajtájából adódóan nincs szőre, ezért néha megkarmolja magát, bár nem jellemző egyszer látta doki, amikor oltani vittük, mondtuk, h karomlás, nem gondolta hogy gond lenne. a héten vagy jövő héten elvisszük valahova, hogy más is mondjon véleményt, mert eddig azt mondták csak pigmentfolt, viszont már a hátán is van, de gombát, parazitákat ilyesmiket kizárták (de csak mert nem tűnik annak, nem volt vizsgálat, doki látta). azt csak olvastam, nem mondták, hogy emésztési probléma miatt lehet, viszont más tünete nincs, ráadásul reggeltől estig játszik, pörög, rosszul nem érzi magát, nem bágyadt, rosszalkodik megállás nélkül. egy angol oldalon is most találtam egy gazdit hasonló gonddal, de ők is csak találgatnak egyelőre (kiszáradás, meleg, pigmentfoltra tippeltek többek közt). viszont ami legtöbbször probléma szokott lenni a szőrtelen cicáknál, hogy barnás réteg lesz a bőrükön ami miatt fürdetni kell őket sűrűn (és állítólag a nyers etetéssel ez megszűnik) minket eleve elkerül, gondolom mert normális táppal etetünk mégis sokan küzdenek vele. ha esetleg csak kiszáradás milyen krémmel lehet kenni, ami nem árt a cicának? babakrémek esetleg? vagy összetevőben mi a fontos? mert így nem merek kísérletezni, nehogy rontsak a helyzeten. sampont babasampont használunk, de ritkán fürdetem nagyon 2 havonta kb. macskasampont pedig mindenhol szőroldósat találtam meg szőr-ilyen-olyanizálót, (de a kis pihéinek erre szerintem nincs szüksége) vagy olyan márkát amit biztos nem vennék meg. milyen anyagokat érdemes kerülni az összetevőkből? próbálom kizárni a gyanús dolgokat, mivel ilyen időben még a kocsiig sem szívesen viszem ki szegényt, de legtöbben azt javasolják amíg jól van ne izguljak. azért mégiscsak jó lenne ha valaki biztosan kijelentené, hogy ez csak pigment, vagy bármi de ehhez mindenképp el kell vinnem ha nem múlik. az is lehet hogy feleslegesen izgulok.. illetve a RC-nak van szfinx fajtatápja, de az nem gabonamentes tudtommal. miben különbözhet ez a többi táptól, a többi kopasz fajta is ugyan úgy eheti gondolom… miben különböznek a fajtatápok a “simáktól”? Köszönöm előre is a választ

Kedves Gazdi!

Előző levelében nem említette, hogy egy szőrtelen, szfinx macskáról van, szó így már érthető a pigmentfolt a hátán, ahogy a vakarózásokkori apró sérülések is.

Az Aujeszky-kór a sertések megbetegedése, ami húsevőkre, így a macskákra is halálos, viszont a nyers csirkehússal nem terjedhet. A Salmonellózis mentesítése azért nehéz, mert nagyüzemi körülmények között tartják, és vágják a baromfit, ahol ezek a bélben élő baktériumok nagyon elszaporodnak, és vágáskor, a hús feldolgozásakor összekenik a hús felületét.

Megnéztem az Ön által küldött linket, én úgy értelemezem azta mondatot, hogy “ajánlott 2 hétig fagyasztóban tárolni”, hogy legfeljebb 2 hétig lehet így eltartani, és csak azért fagyasztják le, mert így kevesebb gond van vele, könnyebben kezelhető, nem kell sok macskának naponta beszerezni frissen.

Komoly vita alakult ki a rendelőben a nyers baromfihúson tenyésző Slamonella és Campylobacter macskákra való veszélyességéről, érdemes elolvasni Dr. Fodor Kinga dietetikus állatorvossal folytatott beszélhetést is ugyanezen a fórumon. Ő azt mondja, hogy az emberekre veszélyes csak, legalábbis ezen a fórumon ezt írják, mint az ő szavait.

A Royal Canin fajtatápjának a leírását nem találom, ha van, akkor nyilván magasabb a fehérje és energia tartalma, mint más mcskatápoknak, ami igazodik a szfinx fajta igényeihez.

A fürdetés minden héten egyszer meg kell ejteni! Lehet, hogy az okozza a barna foltokat, mert ritkán fürdeti. Mindenképpen macskasampont használjon, ami lehetőleg illatanyag mentes, szerintem a babasamponok között is nagyon különbözőek vannak, nem mind tesz jót valóban a baba/macska bőrének. Ha az eddigi működött, és a gyakoribb használatnál sem szárította ki a cica bőrét, akkor maradjon annál.

Fürdés után fontos a cica szemének áttörlése tisztavizes vattával, mert szegények a szőrtelenség miatt még szempillákkal sem rendelkeznek, ezért a szfinx-szem sokkal védtelenebb, mint egy szőrös macska szeme.

A gabonamentesség az emészthetőség miatt számít. A macskák táplálásáról olvashat még ha IDE KATTINT!

Minden jót a cicával!

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993