macskanátha

2014.03.20.

Tisztelt Doktor Úr! Egy kóbor cicusról lenne szó. Rájöttem, hogy macskanáthája van, (bevallom soha nem tudtam, hogy ilyen létezik, mert soha nem láttam még egy macskánál sem ilyet, anyukámat is kinevettem, amikor mondta, hogy biztos náthás) mert utána olvastam. Közben úgy gondolom le is fialhatott, mert elég kövér volt már, majd 3 nap után megjelent, igen soványan. Egy ideje azt vettem észre, hogy szörcsög az orrán, és a jobb szeme be van gyulladva, ráadásul a mindig szép, tiszta cica elhanyagolta magát, nem mosdott. De most, miután 3 nap multán megjelent, a soványsága mellett, nagyon rosszul nézett ki, elég bűdi, és piszkos a bundája, a szemére, orrára rászáradva valami, próbáltam eltávolítani, de nem jött le. Szóval nagyon nyúzottan nézett ki szegény, továbbra is szörcsögött, prüszkölt is, többször olyan volt, mintha öklendezni akart volna, 1x2x furcsa hangokat adott ki az orrán, vagy a száján. Tisztogattam volna kicsit a bundáját, de nem nagyon lehetett így,utána próbált volna egyszer mosdani, de mintha nem ment volna neki. Enni nem evett, csak tejet ivott. Azt hittem többé nem látjuk szegényt, de ma megtört a jég, jött, és nagyon jó étvágya volt, elég sok húst, szalámit evett, és ivott megint tejet. Megtisztogattam ma is kicsit az orrát, most már azért jobban néz ki, pofira is. Mintha egy icipici javulást vettem volna észre, talán nem szörcsög már annyira, és prüszkölni is egyet kettőt talán. Evés után, mint általában a cicák, már mosdott, legalábbis a buksiját a mancsával már tisztogatta. Szeretne bejönni, de nem merem beengedni, nehogy valamilyen fertőzést kapjunk, meg hát ott vannak a picinyei is valahol. Meg kellene fürdetni is, de nem merem, nehogy megvaduljon. Állatorvoshoz nem tudom elvinni, mert ilyen állapotban hogyan, miben vigyem el, meg azért úgy megfogni sem merem, nehogy megkarmoljon, a simogatást engedi, de volt már olyan, hogy megkapott. Másrészt nem is tudnám most fizetni az állatorvosi díjat. És, mint említettem, a kis cicákat is megkellene először találni. A kérdésem, hogy van-e remény, hogy így esetleg tovább javul az állapota, most már, hogy étvágya is van? Esetleg lehetne neki olyan gyógyszert adni, amit mi emberek is szedünk, mert olvastam már ilyet is, sikeres eredménnyel. Előre is köszönöm válaszát! Tisztelettel: Zsuzsanna

Kedves Zsuzsanna!

ELőször is szeretnék egy kis rendet tenni a “náthában”.

A macskanátha néven ismert betegségcsoport, ami nagyon hasonlít az ember náthájára, valójában 2 vírus által okozott betegség. Egy herpes és egy calici vírus okozza, és felső léguti tünetekkel, orrfolyással, szájnyálkahártya fekéllyel, egy vagy kétoldali kötőhártya gyulladással, lázzal, bágyadtsággal járhat. Oltás adhat ellene védelmet. Célzottan kezelni nem tudjuk, mert vírusos. Támogatni lehet az immunrendszert parazita mentesítéssel, ápolással, jól emészthető, macskának való ennivalóval, vagy ha étvágy nincs akkor mesterséges táplálással.

Az ilyen betegség a felnőtt, egészséges immunrendszerrel rendelkező macskákat szinte alig betegíti meg, viszont a fiatalok, az immungyengítő vírussal (pl. Macska AIDS, Leukózis vírus) fertőzött cicák súlyos állapotba is kerülhetnek.

Az is gyakori, hogy ha valamilyen stressz éri az állatot, mint az Önök kóborcicáját az ellés, akkor fellángol a betegség. Az ilyen macskanáthával küzdő anyától született kiscicák gyakran már nagyon betegen jönnek a világra, néha a pár hetes életkort sem érik meg, az is gyakori, hogy ha megmaradnak, egész életükben viselik a következményeket.

Ez emberekre egyáltalán nem veszélyes, nem tudjuk elkapni, nem leszünk náthásak tőle. Az emberi náthát is vírusok okozzák, de másfajták.

Kérdésére válasolva: Reménykedni lehet, hiszen ahogy a mondás mondja: A remény hal meg utoljára!

Az anyacica szervezete ha elég erős, akkor legyőzi a vírust, a kiscicák sokszor elpusztulnak. Állatorvosi segítség nélkül azt tehetik, hogy etetik, simogatják, esetleg a szemét törölgetik. Még egy férghajtó tablettát is beadhatnak neki, amit állatpatikában lehet kapni.

A kiscicái 1 hónapig csak szopnak, és ha még élnek, akkor az anyát kell jól tartani, ő majd megoldja a táplálásukat. Nagyjából 6-8 hetes korukban szoktak előkerülni, ilyenkor ők is sétálnak már a mamájukkal, gazdieresőbe is elindulhat a bátrabb, kezesebb cicája.

Sajnos a kóbormacska élet igen szomorú és sok fájdalommal, nehézséggel teli. Ha valóban gondoskodni akarnak a cicáról, akkor a legjobbat akkor tennék, ha befogadnák, az életben maradt, kezes kiscicáinak gazdát keresnének, és gondoskodnának a rendszeres féreghajtásról, bolhairtásról, oltásokról és az ivartalanításról. További hasznos tudnivalók itt: ParazitákFelelos-allattartas, A helyes táplálásról, Gondolatok az ivartalanításról.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993