Debrecen

2014.04.01.

Tisztelt Doktor úr/nő! Szokatlan remegést, és sántikálást tapasztaltam Coco-nál (kistestű csivava keverék, korát nem tudjuk, mert befogadtuk, tavaly látta állatorvos, akkor 4év körülinek saccolta), a következőt tapasztaltuk(ez kb 1-1.5 órája volt): hazajöttünk, ugrált nekünk, ahogy mindig szokta, bekéreszkedett a házba, és egyszer csak elkezdett remegni a fejét oldalra billentette, mintha valami hirtelen görcs állt volna bele, utána próbált járkálni, de össze vissza lépett, nem tudott rendesen menni, mintha az egyik oldala megbénult volna, utána lefeküdt. Adtunk neki vizet, de csak belenyalt. Utána kiment, azóta mintha jobban lenne, megint ugrált kicsit, és most rendesen is jár. Nem tudom megállapítani lázas-e, mivel a napon volt sokáig, az orra minimálisan talán melegebb, mint a másik kutyánknak, a szárazságot sem tudom, mert folyamatosan nyalja az orrát(viszont mindig ezt csinálja, szóval ez normális nála). Azonban nagyon aggódunk, mert ilyet még sosem csinált. Mit javasol, vigyük el azonnal orvoshoz, vagy még várjunk, hogy megtudjuk jelentkeznek e még tünetek? Köszönettel: H. Ágnes (Debrecen)

Kedves Gazdi!

Amit észleltek, az klasszikus epilepszia is – de epilepszia-szerű tüneteket több eltérő megbetegedés okozhat. Mérgezés, májelégtelenséggel járó megbetegedések, agyi hypoxia, szívbetegség, daganatos elváltozások és még sok más betegség  is tud ilyen tüneteket okozni. Az nagyon jó hír, hogy szinte azonnal normalizálódott Coco állapota, de a pontosabb esélylatolgatáshoz, kezelési stratégia megválsztásához szükség van állatorvosi vizsgálatra annak eldöntésére, hogy milyen további vizsgálatok szükségesek:  vérkép, vérlabor, hasi ultrahang, röntgen, esetleg egyéb kiegészítő vizsgálatokat (EEG, MRI vagy PETC/CT, SPECT/CT).

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993