Tisztelt Állatgyógyászati Központ! Kutyámról lenne szó, 7 és fél éves keverék, középtermetű, szuka. Lassan 3 éve ivartalanított. Nem volt ellése. Korábban rendszeresen álvemhes volt, tejtermeléssel. Ezért ivartalaníttattam elsősorban. Lakásban tartjuk. Egyébként egy kedves, jókedélyű, társaságkedvelő kutyusról van szó. 2013. októberében kezdődtek furcsa tünetek, éjszakai nyugtalanság, folyamatos lihegés és jövés-menés egész éjjel szinte. Eleinte emésztési gondokra, túlzott gáztermelődésre gondoltam, mert volt amikor rengeteg gáz távozott belőle (és ettől megijed a kutya még mindig – nem tudom ez normális-e? ) , diétázott, pro és prebiotikumokat is kapott. A tünetek nem szűntek. Utána az állatorvos arra tippelt hogy fájdalom gond lesz, mert vizsgálatnál húzta a gerinc mellett a hátát. Röntgenezték, van porckopása és kis mértékű meszesedése. Erre szedett pár napig fájdalomcsillapítót. Azonban ez is csak az első 2-3 napban segített az éjszakai gondunkon. Továbbra is kinn a levegőn, nagy sétákat teszünk vele, szabadon futhat stb., semmi gondja, napközben ekkor még nem jelentkeztek ezek a tünetek. Majd szóba került a pajzsmirigy alulműködés, vagy cukorbetegség is, mert az egyik mellső lábán kikönyöklésből eredő bőrkeményedés volt, azonban elkezdte nyalogatni, és seb lett, ami nem gyógyult. Sem orvosi krémes kezelés hatására, sem természetesebb gyógymódokat bevetve. Folyamatosan szétnyalja, kötés pedig vagy leesik, vagy leszedi. Hajlatnál van, nehezen tudom bekötni rendesen legalább pár napra, hogy elinduljon a gyógyulás. Emellett erősen felhízott a kutyus és erős diéta mellett sem fogyott semmit. Végül cukor rendben volt, azonban a pajzsmirigy szintje az alsó határon volt (21). Aztán pár hét múlva tapasztaltunk csomós szőrhullást, így elkezdtük a pajzsmirigy hormon pótlását. Tablettával. 200 mikroramm/nap adagolásban (kutya 20 kg.) 1 havi gyógyszer után megnéztük a T4 szintet ismét, és a gyógyszer mellett erősen visszaesett a szint 13.3-ra. Emeltünk a tablettán, jelenleg 400-at kap naponta a Forthyron tablettából. Most telik le 1 hónap 400-as adagolással, azonban a ideges lihegés és jövés-menés, éjszaka főleg, de már napközben is jelentkezett többször is sajnos visszatér, és egyre rosszabb. A 400-ast elkezdtük szedni az első héten folyamatosan minden éjjel fenn voltunk, az orvos várakozást javasolt, aztán javult is a helyzet,kb 2 1,5 hétig nem volt jellemzően ez az éjszakai nyugtalanság és alvászavar, aztán ismét elkezdte. Megint több mint 1 hete szinte minden éjjel ezzel küzdünk. Azonban nem tudok segíteni a kutyán, bár látom, hogy már ő is ki van készülve tőle, mert eddig nem segített semmi. Kora reggelre elfárad vagy nem tudom mi történik, de addigra el tud pihenni. Pl. most, mikor írom a levelet éjféltől vagyunk fenn, és most fél 5 múlt, most pihent el kicsit végre. Kérdésem az lenne, hogy ez a tünetünk lehet-e a pajzsmirigy alulműködésből eredően, illetve mit lehetne tenni ennek kiküszöbölésére? A tablettát egyébként éhgyomorra este fél7kor kapja, esti séta előtt, és kb. 1,5óra múlva eszik, ez az egyetlen étkezése van. Nem tudom, ez így jó-e vagy ezen is változtatni kellene? Már olvastam sokfélét, de nem tudom, hogy mi lehet a megoldás. Most tervezem a tablettát leváltani a Leventa cseppre, mert talán hatékonyabb lenne, az orvosunk szerint modernebb, mint a tabletta. Esetleg lenne valamilyen ötletük, hogy miért nem javul ez a tünet, ha a pajzsmirigy okozza? Már kipróbáltam az S. O. S. Bonbont is, mert tüzijátéknál bevált. Egy este segített és végigaludta az éjszakát, az ideges nyugtalanság megjelenése előtt, még éhgyomorra kapta meg a tablettát. Azonban most este is adtam egyet, mert muszáj lett volna aludnom nekem is nem tudok így dolgozni, ha éjjel – nappal fenn vagyok folyton, azonban most nem segített, mint írtam éjféltől fenn vagyunk. Változásos eseményeket kizártuk, mert az elmúlt 4 évben nem volt semmi változás, ugyanott és ugyanúgy lakunk, ugyanoda járunk sétálni, ugyanazok a kutyabarátok, itthon sincs személyváltozás sem átrendezés. Örülnék, ha tudnának valami ötletet, vagy javaslatot, hogy vajon a gyógyszer adagolás még mindig nem jó és emelni kellene, vagy mit lehetne tenni ez ellen, hogy lehetne kiküszöbölni hogy a kutya is kikészüljön (bár ő nappal alhat helyette 🙂 ), vagy hogy mit kellene vizsgálni még, vagy kezelni? Egyenlőre fogyás nem volt, sebe nem gyógyul, pedig Kék Lukáccsal kezelem naponta 2alkalommal, nem nyalja le (séta előtt kenem), szőrhullás hálistennek azt a 2-3 alkalmat leszámítva, hogy csomóban találtunk szőrt, nem volt, nem kopaszodott ki sehol. Mondjuk elég dús és hosszabb szőrű, drótosabb szőrű kutyus. Mit kéne még tennem, hogy segíthessek a kutyán? Köszönettel: Kovács Adrienn
Kedves Gazdi!
Kérdését továbbítottam endokrinológiai szakrendelésünk vezetőjéhez, Dr. Thuróczy Juliannához:
“Az éjszakai nyugtalanságot a pajzsmirigy alulműködése nem okozhatja, viszont az este beadott tabletta pont a pajzsmirigy működés napi ritmusa ellen dolgozik. Próbálják meg a tablettát, ami egyébként tökéletesen alkalmas a pajzsmirigy alulműködés kezelésére, a reggeli órákban adagolni. Az eredetileg jelentkező éjszakai alvászavarnak más oka kell legyen és kivizsgálást igényel.”
Üdvözlettel,
Dr. Szilágyi Jusztina