Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Egy kb 10 hetes kiscicát kaptam 3 hete, mert a régit veseelégtelenség miatt el kellett altatni, majd elvittem az első oltására. 1-2 nap után folyamatos hasmenése lett, állatorvosok (2 helyre is elvittem) megállapították, hogy bélgyulladása van. Injekciókúrát kapott 5 napig az egyik helyen, amitől a gyulladás elmúlt de kiújúlt, majd a másik helyen 3 injekciót egyszerre, és kb 5 napra való itthoni gyógyszert és gyógytápot. Ezektől úgy nézett ki, hogy rendbe jön, de ahogy elfogyott a gyógyszer, kezdődött megint (ez tegnap volt). Székletminta elemzése is volt, ami nem hozott eredményt. Érdeklődnék,van-e tippük, mi lehet, mert az állatorvosok csak annyit mondták, hogy fertőzés, de az okát nem tudják. Ugyan viszem a cicát holnap is, de félek, hogy valami ritka betegség lehet és esetleg nem jönnek rá, mi az.
Kedves Gazdi!
Nagyon gyakori a kiscicáknál a sokáig tartó, súlyos tüneteket nem okozó hasmenéses betegség, amely csak hosszú, heteken át tartó kezeléssel oldódik meg. (Bár nem írta, de feltételezem, hogy nincsenek komoly általános panaszai a cicának, mint a láz, bágyadtság, kiszáradás, hiszen ennek 3 hét alatt már súlyos következményei lennének). Azt is jó lenne tudni, hogy mit etenek a cicával,milyen minőségű tápot kap, kap-e tejet, amely gyakran okoz hasmenést.
Nagyon jó, hogy készült bélsár vizsgálat, amelyből ki tudják mutatni, hogy paraziták, betegséget okozó baktériumok okozzák-e a bajt. Biztos vagyok benne, hogy állatorvosa előbb-utóbb sikerrel jár, ha kitartóan próbálkoznak!