cukorbetegcica

2014.07.31.

Tisztelt Doktornő/Doktorúr, Két hete vittem el a 13 éves cicámat állatorvoshoz, a panasza fogyás és hányás 1-2 napja. A cica átlagosan 3,3 kg volt, most 2,5 kg. Infúziót és antibiotikumot kapott kezelésnek, jobban is lett, előjött, mosakodni kezdett, és evett pár falatot. Majd a vérvételből azt állapították meg, hogy cukorbeteg, erre minidiab tablettát kapott 2x fél szemet. Egy hete adom a cicának a tablettát, de mivel sem enni, sem inni nem akar, fecskendőből etetem-itatom naponta 4-5x. A tabletta bevétele után rendszeresen rosszul lett, botladozott. Ekkor (állatorvosi tanácsra) mézet kentem az orra alá, és megetettem. Lecsökkentettem az adagját 1/3, majd 1/4 szemre. Tegnap este annyira rosszul volt a cicám, hogy több óra alatt sikerült életet lehelni bele. Mivel magától sem enni, sem inni nem akar, elbújik és haragszik is rám, ezért úgy döntöttem, hogy nem terhelem tovább ezzel a gyógyszerrel. Nagyon szenved, és még erőszakot is alkalmazok rajta… Abban kérném a tanácsát (addig is amíg hétvégén el tudunk jutni az állatorvoshoz), hogy lehet-e szó arról, hogy talán mégsem cukorbetegség okozza a tüneteket, nagyon rosszul tettem-e hogy abbahagytam a gyógyszert. Olvastam cukorbeteg cicák gyógyulásáról (akár 1-2 hét alatt), hasnyálmirigy gyulladás miatt megugrott vércukorszintről… nyilván nem vagyok orvos, csak próbálok tájékozódni, kapaszkodót keresni. Válaszát előre is nagyon köszönöm, üdvözlettel: Szegedi Marcsi.

Kedves Gazdi!
Előfordulhat, hogy további vizsgálatok szüksélgesek annak kiderítésére, hogy van-e  valamilyen egyéb betegség is a megemelkedett egyszeri vércukorszint hátterében, esetleg más betegség is (pl. a pajzsmirigy túlműködése, Cushing-kór, fogamzásgátló készítmény hosszútávú szedése, stb,) Többszöri vérvételre, a vizelet vizsgálatára, további kiegészítő vizsgálatokra (pl. ultrahang vizsgálatra) is szükség lehet.

A cukorbetegség beállítása legjobb, ha kórház körülmények között történik, mert nem minden állat reagál ugyanúgy a gyógyszerekre, ráadásul az evés, mozgás mennyiségétől is függ az adag, ráadásul a szájon át adagolható gyógyszerek sem működnek minden állatnál. Legjobban teszi, ha minél hamarabb állatorvoshoz viszi a cicát, esetleg szükség lehet endokrinológiai szakrendelés igénybevételére is, ha állatorvosa is egyetért.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993