ivartalanítás után

2014.08.29.

Üdv! A kutyámat ( 6 hónapos szuka ) tegnap ivartalaníttattuk es az orvos azt mondta, hogy a bele ki van tagulva, meg hogy volt valami lyuk is rajta, es hogy az ereivel is volt valami, mert nagyon vérzett a Műtét közben. Azert így írok, mert le sokkolt es nem is nagyon emlékszem hogy mit mondott, ezek maradtak meg bennem. De azt mondta az orvos, hogy nagyjából helyre rakta meg kiszedte, amit kellett az ivartalanítás mellett. Az egyik kérdésem az lenne hogy lehet ebbol baja Ha kiszedte? A másik pedig hogy ivartalanítás után milyen antibiotikumot adhatok neki? Amit be lehet szerezni gyógyszertárban es emberi? Es amitol persze nem hal meg vagy nem lesz baja tőle. Mert azt mondta az orvos, hogy négy napig meg antibiotikumot kéne adni. Vagy ezt el lehet hagyni? Egyébként egy nappal a Műtét utan mar eszik es mozgolodik de sokat pihen. Es mar jonne le setalni is de nem viszem még egy hétig. Köszönöm a választ előre is! Annamária

Kedves Gazdi!

Akármilyen komplikációk is adódtak az ivartalanítási, petefészek eltávolítási műtét közben (sajnos nem teljesen tudtam kihámozni, hogy mi történhetett a belével és hol volt a luk), de ha másnap már eszik a kutyus, és mozgékony, akkor úgy tűnik, hogy ezeket sikeresen meg is oldotta állatorvosuk.

Arról, hogy szükség van-e antibiotikumra a műtét után, mindenképpen állatorvosával kell egyeztetnie, mert ő ismeri a műtét körülményeit, az esetleg szükséges bélmetszés után fellépő fertőzési kockázatokat. Egy minden komplikációtól mentes ivartalanítási műtét után, általában nem szükséges napokig antibiotikumot szedni. Antibiotikumot nem lehet csak úgy venni a patikában, hanem (szerncsére) csak állatorvosa receptjére adják ki, vagyis vényköteles. Ezek komoly gyógyszerek, nem szabad megfelelő indikáció nélkül, nem megfelelően alkalmazni őket, különben a környezetünkben előforduló baktériumok hozzájuk szoknak vagyis rezisztensek lesznek és többet nem lesznek hatásosak a súloys fertőzésekkel szemben. Állatorvosuk választhat első körben kifejezetten kutyák számára való gyógyszert is, ezt természetesen állatpatikában lehet beszerezni.

Remélem mihamarabb teljesen felépül a kiskutya!

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993