Csontrák?

2014.09.11.

Tisztelt Hölgyem/Uram! A mai nap folyamán beszéltem Önökkel telefonon, és ígértem, hogy küldök néhány képet a kutya lábáról, de leírom, hogy mi is a probléma. Szóval a kutya 9 és fél éves, Cane Corso, nőstény. Mindkét lába műtve volt, azt hiszem, szalag szakadt el mindkét térdben, csavarok vannak a lábaiban. Körül-belül 5 hónapja lett a kutya ivartalanítva. A kecskeméti állatorvos azt mondta, nagy valószínűséggel csontrák, és amputációra lenne szükség, amit Önök is elmondtak már nekem, de még bízom benne, hogy a röntgenfelvételt és a képeket látván majd mást mondanak. Csatolom a képeket, és nagyon szépen köszönöm a segítségüket előre is. Üdvözlettel Mihácsi Gabriella

Tisztelt Mihácsi Gabriella !

A kecskeméti kolléga a röntgen alapján helyesen ajánlotta az amputációt. Ha ez megtörténik érdemes az elváltozott területről szövettani vizsgálatot kezdeményezni és mielőbb elkezdeni a szisztémás gyógyszeres kezelést is.

Akár a műtét előtt érdemes lehet azonban egésztest 3D SPECT/CT vizsgálatot végezni, ami alapján teljes biztonsággal kiderülhet, hogy valóban csontrákja van-e a kutyának, ha igen, vannak-e áttétek bárhol a kutya testében, vagy van-e az alapbetegség mellett egyéb akár onkológiai, akár más társ betegség. Bejelentkezés ITT.

A vizsgálat eredménye alapján pontosabban lehet előre jelezni bármely kezelés (műtét, sugárterápia, gyógyszeres kezelés …kombinált kezelések) várható hatékonyságát.

Kérem olvassa el a következő szakcikket a témában:  Primer csontdaganatok óriástestű kutyákon

Üdvözlettel:

Balogh Lajos

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993