boricicu

2014.10.09.

Tisztelt Dr.Úr! Gyönyörű fiatal brit cicámnak kétszer volt egészséges alma, az első másfél éves korában, ekkor hat cica, a második hét hónap múlva, ekkor 7 cicája lett. A harmadik vemhességénél kb.a negyvenedik napon elvetélt és ez megismétlődött egy fél év múlva ismét. A mi orvosunk ultrahanggal többször megvizsgálta, ő mindent rendben talált nála. Most egy évet vártunk a befedeztetésével, mert felvetődött, hogy az első elvetélésénél kiállításon voltunk egy másik cicával, és sajnos hazavittünk valamilyen virusfertőzést,  amit ő is elkapott, ez erős hasfájással és hányással járt, két nap után vetélt el a kapott gyógyszerek ellenére. Kérdésem az lenne, hogy létezik, hogy a második vemhesség után még mindíg benne volt ez a vírus, és hogy most az utolsó vetélését követő egy év után bepároztathatom-e?, vagy ez lehet-e valamilyen hormon zavar, mivel a második vetélés is pont két héttel szülés előtt történt. Szivességüket előre is köszönöm Tóth Mihályné

Kedves Gazdi!

Ha kiderült, hogy milyen vírust kapott el a cica, akkor egy ismétlet teszttel most azt is kimutatható, hogy fertőzött-e. Ha nem volt vírusteszt, csak feltételezés, akkor is egy alap vérkép, vérlabor jó útmutató, és nagyon hasznos lenne szaporodásbiológiai szakrendelést felkeresni, ahol egyben a hormonális problémákra is fény derülne.

Cím: 1221 Budapest, Kossuth L. u. 52.
Tel.: (06–1) 229–3865
Fax: (06 1) 482-0086
Nyitvatartás: H-P 8–20, Szo 9–12.

e-mail:
[email protected]
[email protected]

Megközelíthető:
33, 114, 213, 214, 133E jelzésű autóbusszal
47-es villamossal (a végállomástól, a Városház tértől pár perc séta)
vonattal a Déli Pályaudvartól Budafok megállóig

Kisállatkozmetika:
Fegyverneki (Kiss) Orsolya: 06-70/385-2513
Lakner Petra: 06-20/959-5993