Tisztelt Doktor Úr/ Nő Már sokszor kértem a tanácsát,és köszönöm a válaszokat.Brumikát , már el akarták altatni de valahogy nem vitt rá a lelkiismeretem, amíg nem tudom igazán mi a baja a cicámnak. Orvostól orvosig jártunk, a leletei nem voltak olyan rosszak mégis mindig ment a hasa, hányt és nem evett.Utolsó esélyt még megpróbáltuk SzIE Állatorvos-tudományi klinikára elvittük, ott maradt a kórházba akkor még felmászott a ház tetőre.Napi szinten beszéltünk a doktornővel, sok esélyt nem adott a cicának csak 50 %ot. Kértem ha nem tudják megmenteni akkor altassák el ne szenvedjen szegény , mivel már augusztus óta betegeskedett. Kiderült, hogy daganatos, de azt mondta jól van a cica , eszik és javasolja a kemoterápiát .Okt 27-én vittük be és november 2 án mentünk érte. A cicára nem is lehetett rá ismertni. Piszkos volt bűzlött ,a szőre sárga volt csak nézett, de már nem voltak olyan tiszták a szemei.Otthon megfürdettük, szegény össze-vissza dőlt, elesett, aztán megint meg idult de a hátsó lábai szétestek, ivott egy cseppet aztán a hasmenés , hányás felváltva az éjszakát vele töltöttük. Reggelre már alig élt gyorsan elszaladtam az orvoshoz , de nagyon csodálkozott, hogy ilyen állapotba hagyták a cicát, hiszen már haldoklott, ekkor végleg elköszöntem tőle. kértem ne haragudjon rám , csak az életét szerettem volna megmenteni, de nem sikerült.Haza vittük és a kertbe eltemettük. Ezt csak azért írtam le Önnek, hogy miért kellett hitegetni, és a cicát kínozni mikor tudták hogy nincs esélye.Megkérdezték mennyi az az összeg amit a cica megmentésére szánok. Megmondtam az összeget, ( persze ez csak formalitás mondták ) pont annyit fizettem érte se többet, se kevesebbet, pedig 2-3 nap után már tudták, hogy menthetetlen.Soha nem bocsájtom meg magamnak, hogy elhittem, hogy jól van és eszik. Ezt muszáj volt leírnom Önnek, mert a fájdalmam mérhetetlen. Köszönöm az eddigi tanácsokat, de még van három cicám, csak azt nem tudom, hogy ezután ha betegek lennének,lenne e valaha is bizalmam. Üdvözlettel: Kemény Józsefné Kiss Éva
Emlékszem a Brumi történetére a hosszadalmas vizsgálatokra, a tanácstalanságra és a fokozatosan romló állapotára.
Biztos vagyok abban, hogy Ön is, és kezelő orvosai, valamint az Állatorvos-tudományi Egyetem belgyógyász specialistái is jót akartak a Bruminak, meg akarták gyógyítani, vagy legalább az életét meg szerették volna hosszabbítani, szenvedéseit enyhíteni. Azt pedig csak remélem, hogy a tragédia után sem veszítette el végleg a bizalmát az állatorvosokkal szemben.
Sajnálom a Brumit, Önt, állatorvosait, az egész történetet, és köszönöm, hogy megosztotta velünk fájdalmát.
Mindhárom cicának hosszú, boldog, betegségektől mentes életet kívánok!
